Szeged és környéke

2007.12.11. 22:40

Két éve használjuk ki az M5-ös sztrádát

Szeged - Repül az idő: két év telt el azóta, hogy Szegedre ért az M5-ös autópálya, és ezzel a város régi vágya teljesült. Azóta akár másfél óra alatt Budapestre érhetünk. Nem sújt bennünket a diszkrimináció, nem mi fizetjük Európa legdrágább útdíját. Mi felgyorsultunk, de a befektetők épphogy szállingóznak.

Fekete Klára

Két évvel ezelőtt, 2005 decemberében, csaknem három héttel a tervezett év végi átadás előtt elkészült az M5-ös sztráda Szegedig elérő 47 kilométeres szakasza. A város örömünnepet ült. A térséget ugyanis nemcsak a kedvezőtlenebb földrajzi fekvésből eredő hátrányok sújtották, nemcsak a 90-es évek délszláv válságának itta a levét, hanem amiatt is hátrányba került, hogy el volt vágva a külvilágtól. Budapestet vagy az Európa halálútjának nevezett régi ötösön lehetett megközelíteni, több mint három óra alatt, vagy Európa legdrágább sztrádáján, a Kiskunfélegyházánál kezdődő M5-ösön.

Ma már kevesen emlékeznek rá: az országos matricás rendszer M5-ösre való kiterjesztése, 2004 márciusa előtt 6860 forint volt az útdíj oda-vissza, és még egyszer ugyanennyibe került a benzin. Jelenleg 1170 forint egy négynapos matrica ára, plusz a benzin, vagyis a korábbi budapesti utat 13 ezer forint helyett 5-6 ezerből ússzuk meg.

A szegediek kitódultak a városból az út átadási ünnepségére Fotó: Karnok Csaba

Sokkal kevesebb baleset

Lényegesen csökkent a balesetek száma a régi ötös úton az autópálya átadása óta – tudtuk meg Kónya Zsolttól, a Szegedi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. 2005-ben az út szegedi szakaszán 5 halálos, 8 súlyos, 5 könnyű sérüléssel és 73 anyagi kárral járó baleset történt, összesen 91. 2006-ban (az autópályát 2005 decemberében adták át) nem volt halálos baleset, de 3 súlyos, 6 könnyű és 53 anyagi kárral járót jegyeztek: együtt 62-t. Eddig 2007-ben 1 halálos, 2 könnyű, 4 súlyos, 33 anyagi kárral járó, vagyis 40 baleset történt. Minden évben kevesebb, ami egyértelműen az M5-ösnek köszönhető.

Az útiköltségen sokat spórolhat a magánszemély, még többet a szállítmányozó vállalkozás, továbbá azok a cégek, amelyek munkatársaikkal állandóan úton vannak. Időben is rengeteg a megtakarítás: balesetmentesen, kényelmesen, másfél óra alatt lehetünk Pest határában, hogy onnan a rázósabb M0-st túlélve, újabb röpke másfél óra alatt a napokban megszűnő osztrák határra érjünk. Ha az elérhetőségét nézzük, Szeged időben és térben megelőzte Miskolcot, Debrecent, és hihetetlen előnyökre tett szert a csak 2010-re autópályához jutó Péccsel szemben. A befektetések számát tekintve sajnos lassan érnek be az eredmények: az átadást követően nem özönlöttek a vállalkozások a városba és a megyébe.

Az viszont látszik, hogy már nincs az a kereskedő multinacionális cég, amelyik ne lenne itt, vagy nem toporog a kapu előtt, látszik, hogy a meglévő cégek erősödtek, innen terjeszkednek, és látszik, hogy logisztikai bázisokkal, telefonos központokkal szeretnék megvetni a lábukat a Dél-Alföldön. A forgalom pedig évről évre nő. Garai Valéria, az M5-öst üzemeltető AKA Zrt. sajtószóvivője elmondta, a Szeged és Félegyháza közötti szakaszon naponta közel 16 ezer jármű dübörög végig, 30 százalékkal több, mint 2006-ban, és 50 százalékkal több, mint az autópálya átadásának hónapjában, 2005 decemberében.

Gyér a forgalom

Szinte csak a helybeliek, és ők is csak rövid távra veszik igénybe a régi 5-ös utat, akkor, ha legfeljebb 30-40 kilométert autóznak. A külföldiek teljesen eltűntek a korábbi főközlekedési útról. A vendéglátóhelyek és a benzinkutak kénytelenek az őslakosokra specializálódni. A török kamionosokból élő „késdobálók" pedig bezártak.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!