Szeged és környéke

2008.09.26. 23:36

Két éve tart a Dugonics téri katolikus ház felújítása

Szeged - A Dugonics térre néző homlokzat helyreállításával december végére befejeződik a katolikus ház két éve tartó felújítása. Bővült is: most az irodákat, oktatótermeket és vendégszobákat rendezik be.

Munkatársunktól

Hat éve írtuk először, hogy átépítik a Dugonics téri katolikus házat; hotel és kulturális központ lesz benne. Két éve kezdtek hozzá a renoválásához, és mint az lenni szokott, kiderült, hogy sokkal jobban leromlott a műemlék épület, mint az kívülről látszott. Tavaly tavaszra elkészült az új födém és a cserepezés. A pincébe visszaköltözött az egyetemi lelkészség.

Azóta a régi helyén – ugyancsak a pincében – újra kinyitott a kávéház. Fönt idén folytatódott az építkezés; átrendezték a helyiségeket, nyílászárókat cseréltek, villanyt szereltek, burkoltak, falat javítottak, vakoltak és festettek.

Most a műszaki berendezések beüzemelésénél tartanak, bútorozzák az előadótermet és a szemináriumi szobákat. A tetőtér beépítésével több mint harmadával bővült az épület alapterülete. Oda költözik be a pasztorális helynökség, s vendégszobákat alakítottak ki – tájékoztatott Kondé Lajos, a belvárosi plébánia vezetője. Év végéig befejeződik a renoválás. Az udvar felőli festés várat még magára. Ennél is bonyolultabb művelet lesz a térre néző külső homlokzat helyreállítása, mert az is alaposan leromlott állapotú. A hatalmas reklámfelirat alatt tehát a napokban kezdenek dolgozni a kőművesek és a burkolók, készül az új vakolat. A színes borítás év végéig marad fenn, akkorra várhatóan elkészül az egész katolikus ház.

A kulturális központ csaknem teljes fejlesztési költségéhez külföldi egyházi pályázatokon sikerült támogatást szerezni.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!