Szeged és környéke

2014.01.23. 15:39

Két hónapról szól az első vízszámla

Csongrád megye – Február végén, március elején küld először számlát új fogyasztóinak az Alföldvíz Zrt., amely január elsején 44 Csongrád megyei településen kezdte meg az ivóvíz-szolgáltatást.

Bakos András

Január elseje óta a korábbi 70 mellé további 47 városban, községben vette át az ivóvíz-szolgáltatás feladatát az Alföldvíz Zrt. Csongrád és Békés megyében. Az ünnepek idején a régi cégek mindenütt átadták a vízműveket, hálózatot, eszközeiket az önkormányzatnak, amelyektől az Alföldvíz szilveszterkor megkapott mindent. Átvette a dolgozókat, a nyugdíjasokat is. Csak néhányan nyilatkoztak úgy, hogy nem akarnak az Alföldvízhez jönni – hangzott el a cég szegedi sajtótájékoztatóján, amelyet [namelink name="Nagy László"] általános vezérigazgató-helyettes, [namelink name="Szeverényi György"] műszaki igazgató és [namelink name="Mihály Tamás"] értékesítési főosztályvezető tartott.

A korábbi szolgáltatók december 31-ével záró számlát küldtek a fogyasztóknak, az Alföldvíz ugyanezzel a mért értékkel veszi át mindenki adatait. Az érintett fogyasztók – az új törvény felhasználókként említi őket – először egy január–februári, összevont számlát fognak kapni az Alföldvíztől február végén, március elején. A díj nem változik, de akiknek gondot okoz a két hónapos fogyasztást összegző, nagyobb számla, kamatmentes részletfizetési kedvezményt kérhetnek. A régi ügyfélszolgálatok működnek, az Alföldvíz március elsején nyitja meg saját irodáit Csongrád megyében.

A Békés megyei önkormányzatok által alapított közművállalat azért terjeszkedhetett, mert az új törvény által megszabott keretek között a legtöbb Csongrád megyei önkormányzat úgy határozott, ezzel a céggel köt szerződést a szolgáltatásra. A magyar tulajdonú Alföldvíz korábban 70 településen volt jelen, januártól ez a szám 117-re nőtt.

Az átvétel nem a legszerencsésebb időben zajlott, mert nemcsak a meglévő vagyont és az adatbázist kellett átvenni, hanem folyamatban lévő beruházásokat is. Szeverényi György azt mondta, összesen 135 milliárd forint értékben zajlik vagy ivóvízminőség-javító – arzénmentesítő – beruházás, vagy szennyvízcsatorna-építés az ellátási területükön. Ez utóbbi munka csak Csongrád megyében 45 milliárd forint értékű, a legnagyobb pillanatnyilag a makói, a maga 14 milliárdjával. A műszaki igazgató lapunknak azt mondta, ez szakmabeli számára a nagy feladat mellett öröm is. Az átvett meglévő hálózatok különböző minőségűek, de kirívóan rossz nincs közöttük az eddigi információik alapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!