Szeged és környéke

2007.02.23. 15:19

Két napig csak paprikás krumpli lesz az ebéd

Sok család állította magát takarékra február utolsó hétvégéjén, mivel fizetésük utolsó forintjait élik fel. Találkoztunk olyan családdal is, amelyik pénteken mindössze öt kiló krumplit vásárolt, abból hozzák ki mindkét nap az ebédet és a vacsorát.

Fekete Klára

Csizmaziáné Wilhelm Adél is kevesebb dolgot tud venni hónap végén. Fotó: Segesvári Csaba– Legalább paprikás krumplit tudunk magunknak főzni belőle – mutatott kinyúlt szatyrára Sándor Ferencné tegnap délután a Lidl előtt. Erzsi lánya mellette állt, egy személykocsiban pár hónapos csecsemő aludt. Erzsi a blokkot nézegette, öt kiló krumpliért 666 forintot fizetett. – Én 23 ezer 600 forint rokkantnyugdíjat, a lányom 35 ezer forint gyest és családi pótlékot kap – magyarázta az idősebbik asszony. Együtt élünk, egymást támogatjuk, együtt kosztolunk. Megpróbáljuk beosztani a lehetetlent. S hogy mit esznek másnap? „Még nem tudjuk, majd kitaláljuk, és talán valami előkerül a hűtőből is" – válaszolták.

Bevásárlókocsikat mustráltunk, kosarakba, szatyrokba, csomagtartókba néztünk be tegnap hipermarketek parkolójában és a Mars téren. Degeszre tömött reklámtáskák helyett azonban lapos pénztárcákra bukkantunk, sokan ugyanis csak a legszükségesebbeket vásárolták meg február, s egyben a farsangi időszak utolsó hétvégéjén.

– Ezt osztjuk be egész hónapra – mutatott rá a bicikli csomagtartóján a három doboz ismeretlen márkájú sörre, a hasonlóképpen lájtosnak tűnő kétliteres narancslére, egynémely háztartási cikkre Pelsőczi Pálné. Ők most kicsit bátrabban költöttek a férjével, mivel előző nap kapták meg a nyugdíjukat. A mai ebéd baromfifasírt lesz, amit tegnap 499 forintért vettek meg: a házaspár szerint így olcsóbban jönnek ki, mintha maguk vásárolnák meg az összes hozzávalót. „Mindig azt keressük, ami a legolcsóbb" – közölte az asszony. Vasárnap a gyerekek, unokák náluk esznek, akkor a nyáron levágott, és most még a mélyhűtőben lapuló csirke kerül az asztalra.

Furák András és felesége viszont az utolsó forintokat hagyta ott pénteken az áruházban, mivel még nem kaptak nyugdíjat: hozzájuk mindig a hónap utolsó munkanapján ér oda a postás. Répát, salátát, túrót, banánt, egy kis narancsot vásároltak. Ma húsos káposztát esznek, ami eddig elállt a hűtőben, vasárnapra egy kis húst vesznek elő, azt kiporciózva a fagyasztóban tárolják.

Csizmadia Judit három emberre főz ebédet ma és holnap. A magyartanárral a Mars téren találkoztunk, éppen zöldséget, gyümölcsöt válogatott. Náluk is nagyon be kell osztani a pénzt – mondta –, de azért maradt még a hónap utolsó hétvégéjére is. A nagybevásárlásokat azonban egyértelműen a hónap elejére időzíti a család – tette hozzá, jelezve, hogy nem dúskálnak a pénzben.

Hasonlóképpen a beosztó feleségek közé tartozik az agrármérnök Csizmaziáné Wilhelm Adél is, aki miközben zöldségfronton nézett körül, kisebbik gyermekét babakocsiban tolta, a nagyobbikat kézen fogva vezette. „Kevesebb dolgot tudok megvenni hónap végén, de a szombat-vasárnapi ebédre valónak meg kell lennie" – jelentette ki büszkén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!