Szeged és környéke

2019.04.15. 20:50

Kiállítás nyílt az Agórában -Keresse meg első mobilkészülékét, a táskányi mérettől az okostelefonig!

Leginkább a vezetékes telefon hiánya volt az, ami segítette a GSM-szolgáltatás, a mobiltelefon elterjedését - negyedszázad alatt eljutottunk a többkilós, csak beszélgetésre alkalmas készüléktől a mindent tudó okostelefonig.

Kovács András

Március végén volt 25 éves a magyarországi GSM-mobilszolgáltatás, ennek apropóján GSM – Generációk Saját Mobiljai címmel nyílt kiállítás hétfőn Szegeden, az Agórában. Beck György, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, illetve a Vodafone Magyarország elnöke lapunknak elmondta, a hiány segítette a technológia térhódítását. – Ceglédi vonalastelefon-igénylőként azt a választ kaptam a levelemre, hogy a következő 15 évben nem terveznek hálózatfejlesztést – emlékezett vissza. Amikor még a Digitel irodájában dolgozott, vonal híján három óriási méretű táska-rádiótelefon segítette a működésüket, és a készülékeket a hétvégére a három legjobban teljesítő kolléga vihette haza – voltak vagy százötvenen.

Keresse meg első mobilkészülékét, a táskányi mérettől az okostelefonig! - Galéria



A tárlat szervezőit négy budapesti magángyűjtő, Csernák Márton, Domokos Zoltán, Novák László és Szepes György mellett a szegedi Ördögh Zoltán is segítette – több ezer darabos gyűjteményből válogatták ki a legizgalmasabb és legérdekesebb 400 készüléket. Például egy olyan, táskányi méretű, analóg Motorola mobiltelefont, amilyennel az első magyarországi mobilhívást indította Bod Péter Ákos, az akkori ipari és kereskedelmi miniszter, még 1990. október 15-én.


Beck György nagyra értékelte a Westel 900 által az 1996-os atlantai olimpiára kiadott limitált szériás Olimpifont, ebből csupán kétezer darab készült, a kiállításon az 1960-as sorszámú látható. A szakember hangsúlyozta, sok régi eszközt csaknem teljesen kiszorított a mobiltelefon, elég csak az ébresztőórát vagy az amatőr fényképezőgépet említeni.


A közönség áttekintheti, hogyan jutottunk el a külső antennás, nyomógombos készülékektől napjaink teljes érintőképernyős okostelefonjaihoz. A megnyitóra érkezők örömmel fedezték fel a vitrinekben régi, nemritkán legelső mobiltelefonjukat. Az évek során a hálózatok és a készülékek újabb generációit fejlesztették ki, a telefonok pedig egyre kisebb méretűek és nagyobb tudásúak lettek. A nyomógombok kezelhetőségét még biztosító legkisebb méret után egyszer csak újra nőni kezdett a készülék az okostelefonok képernyője miatt. A kezdetben passzív hangtovábbításra használható telefonok mára a szórakoztató- és tartalomipar egyik legfontosabb közvetítőjévé váltak.


Képes Gábor, a kiállítás rendezője elmondta, a szeptemberig látható kiállítás legrégebbi készüléke egy 1977-ben gyártott, régi tévésorozatokban máig feltűnő Motorola személyhívó, a mobiltelefon valamiféle előfutára. A megnyitó zárásaként elhangzott Varró Dániel egyik sms-verse.

Varró Dániel: sms

azt írom + most 1 smsbe / hogy beléd vagyok kedvesem esve / vágyak dobálnak partra kivetnek / billentyűzárát oldd ki szívednek

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!