Szeged és környéke

2017.05.17. 10:49

Kikapcsolják a telefont, ha nem egyeztetünk

Akik feltöltőkártyás telefont használnak, azokat szolgáltatójuk június 30-áig adategyeztetésre hívja - mindenki SMS-t kap a teendőiről. Aki ezt nem teszi meg, annak júliustól lekapcsolják a telefonját.

Kovács András

Tavaly derült ki, hogy egy hajléktalan nevére 200 ezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak szervezett bűnözők, ezek egy része terroristáknál köthetett ki. Emiatt (is) január 1-jétől módosult a törvény kártyás előfizetőkre vonatkozó szabályozása. A visszaéléseket és az ellenőrizhetetlen továbbadást szűrnék ki, és így az előfizetők is jobban azonosíthatók. A szigor a feltöltőkártyás telefontulajdonosoknak tennivalókkal jár.


A szegedi Tasi István családilag intézte az adategyeztetést a Telekomnál, mindjárt 4 kártyára, mert felesége és két lánya is vele tartott. – Én két perc alatt végeztem, csak egy ember volt előttem, ment minden, mint a karikacsapás – mondja immár azonosított kártyás mobiljával a kezében. Kiderült, négyből csak hárman jártak sikerrel, az egyik családtagnak lejárt a személyi igazolványa, és ez érdemi akadálya volt az adategyeztetésnek.

 

Tasi István: Az újságban olvastam, hogy egyeztetni kell az adatokat. Fotó: Frank Yvette

Tasi István: Az újságban olvastam, hogy egyeztetni kell az adatokat. Fotó: Frank Yvette


A nagy szabadságban előfordulhat, hogy valaki ismeretlen néven futó SIM-kártyát használ. – Ilyenkor két lehetőség van: új előfizetői szerződést kötünk az ügyféllel, és a nevére kerül, vagy használójaként rögzítjük, de akkor a kártya tulajdonosának is jelen kell lennie, és el kell végeznie az adategyeztetést – tudtuk meg a Telenortól. A jogszabály meghatározza, hogy a jövőben egy magánszemély maximum 10, míg egy cég 50 kártyás előfizetéssel rendelkezhet.


A szolgáltatók a határidőig, június 30-áig legalább kétszer SMS-ben értesítést küldenek az előfizetőknek a személyazonosságot igazoló ellenőrzéshez szükséges adatokról, az egyeztetés módjáról, a szükséges teendőkről, valamint a mulasztás következményéről, vagyis a feltöltőkártyás előfizetések megszűnéséről.


Már online is egyeztethetik adataikat a személyes ügyintézés mellett a feltöltőkártyás ügyfelek a Telenornál és a Magyar Telekomnál. – Rövidesen a Vodafone is biztosítja az online felületen történő ügyintézési lehetőséget – tudtuk meg a társaság sajtóosztályától, ahol elmondták, a személyes adategyeztetés miatt üzleteikben egyelőre nem alakult ki sorban állás.

 

Még nem késő. Egyre többen keresik fel a mobiltársaságok ügyfélszolgálatait. Fotó: Frank Yvette

Még nem késő. Egyre többen keresik fel a mobiltársaságok ügyfélszolgálatait. Fotó: Frank Yvette


Az elején elhúzódhatott az ügyintézés, mert a Belügyminisztérium központi adatbázisával kell(ett) összevetni az adatokat, itt az automatikus lekérdezés csak a közelmúltban vált lehetővé. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a mobilszolgáltatók is adategyeztetés elnevezésű aloldalakat hoztak létre honlapjaikon, ahol részletes információ található a személyazonosságot igazoló ellenőrzésről.


Fontos, hogy a hozzátartozók, közvetlen családtagok is segítsék a gyerekek, idősek által használt, hanghívásra alkalmas, illetve riasztókban és egyéb nem hívásra szolgáló eszközökben található mobiltelefon SIM-kártyák adategyeztetését. Nem jó hír, de az adategyeztetést évente el kell végezni, igaz, legfeljebb egyszer.

 

Ne üljünk fel!


Fontos tudni, hogy a szolgáltató nem veszi fel személyesen az ügyfelekkel a kapcsolatot a lakásukon vagy a munkahelyükön az adategyeztetés miatt. Az ilyen személyes megkeresések valószínűleg rossz szándékúak, és bennük van a visszaélés lehetősége. Ha valaki bizonytalan, akkor inkább vegye fel a kapcsolatot a szolgáltatójával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!