Szeged és környéke

2016.12.17. 15:24

Kínaiul versenyeztek

Szeged - Nyolc diák tette próbára kínaitudását a Konfuciusz Intézet által szervezett Kínai Híd nyelvi verseny elődöntőjén. Két első helyezett is született. A világ legjobbjai Kínában mérkőznek meg jövőre.

Arany T. János

A szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium két diákja, Teodor Flóra és Gyuris Ágnes mindössze három hónap kínaitanulás után döntöttek úgy, hogy megmérettetik magukat a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének Kínai Híd nyelvi versenyén. – A nővérem négy évig tanult kínaiul, ő inspirált – mondta Flóra, akinek a különböző, azonos hangzású szavak megjegyzése jelenti a legnagyobb kihívást.


Rajtuk kívül hat diák vállalta a megmérettetést. Előbb egy percben bemutatkoztak, majd a produkciókkal folytatódott a verseny. Csóti Patrícia, az Eötvös József Gimnázium tizedikes diákja hagyományos teaszertartást mutatott be, amire két héten át készült. A legnagyobb tapsot énekkel Farkas Eszter Abigél és a legyezőtáncot bemutató Hutton-Mills Mayasade kapta.

 

Kínaiul versenyeztek. Fotó: Frank Yvette (galéria)

– Négy héten át hetente kétszer egy órát gyakoroltam – mondta Maya, akinek nagymamája mindeközben leginkább a csillárért aggódott. Az egyik versenyző, Ekler-Szabó Botond Alexander nem tudott személyesen részt venni a versenyen, így az ő produkcióit felvételről játszották le.


A zsűri tagjai, az intézet magyar és kínai igazgatói rövid mérlegelés után úgy döntöttek, holtversenyben két első helyezettet is hirdetnek. Farkas Eszter Abigél és Ekler-Szabó Botod Alexander produkcióját ítélték a legjobbnak. A két győztes jövőre az országos döntőn vehet részt, ahol az ország négy Konfuciusz Intézetének legjobbjai mérettetnek meg. Egy diák jut majd tovább a kínai döntőre, ahol a világ legjobbjai gyűlnek majd össze jövőre.


A verseny végén az intézet leköszönő kínai igazgatója, Cao Hang Franciaországban vásárolt, 1908-ban készült furulyáján adott elő két kínai darabot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!