Szeged és környéke

2019.08.01. 17:43

Kinőtték az ovit és a bölcsit Algyőn

Feladja a leckét az algyői önkormányzatnak az a tény, aminek egyébként mindenki örül: a délnyugati lakópark építésével egyre többen költöznek a településre, ami azt is jelenit, hogy gyerekekből is egyre több van. Ez pedig azt hozta magával, hogy gyakorlatilag megtelt az óvoda és a bölcsőde is. Bővíteni kellene mindkettőt, de ez nem olyan egyszerű.

Suki Zoltán

A település polgármestere elmondta, hogy a bölcsődével egyszerűbb a dolguk, ezek bővítésére két pályázatot is kiírtak. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban egy százszázalékos támogatású pályázati lehetőség van. Ezen kívül létezik az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, azaz EFOP konstrukciója, amire 2020 márciusáig lehet jelentkezni. Molnár Áron szerint a TOP-os kiírás hamarabb hozna megoldást. Ebben 8 és 750 millió forint közötti összegre lehet pályázni. A képviselő-testület a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy jelentkeznek a TOP-os pályázatra, és egy új bölcsődét építenének, mert a mostani 36 férőhely tényleg kevés.

Az ülésen az is elhangzott, hogy az óvodai gyereklétszám is megközelíti a maximálisan engedélyezett 250-es létszámot. Most konténerekkel bővítik az intézményt, és várhatóan szeptemberre végeznek is vele.

Sokan költöznek Algyőre, ahol így egyre több a gyermek is. A település intézménybővítésre pályázik. FOTÓ: FRANK YVETTE

Sokan költöznek Algyőre, ahol így egyre több a gyermek is. A település intézménybővítésre pályázik. FOTÓ: FRANK YVETTE

Középtávú tervük az, hogy az iskola mellett a Tiszavirág utcai oldalon építenek egy két épületből álló intézményt. A gond csak az, hogy óvodapályázat egyelőre nincs kiírva. A polgármester szerint egy új ovit több mint egymilliárd forintból lehetne építeni, de ennyi pénzük nincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!