Szeged és környéke

2007.11.11. 20:01

Kirándulás a pokolba - Szegedi orvos a barakkban

Szeged - Julesz Miklósnak, a szegedi klinika egykori professzorának dokumentumregényét vasárnap mutatták be a Forrás Szállóban. A Kirándulás a pokolba először 1971-ben jelent meg, most újra kiadták.

Kunstár Csaba

Dante idejében az ördögök még őszinték voltak, amikor a Pokol kapujára azt írták: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Korunk ördögei „A munka szabaddá tesz" jelszót írták a pokolinál pokolibb eszközökkel dolgozó koncentrációs táborok bejárata fölé, ahol éheztetéssel és golyóval, puskatussal és gázzal kínozták, pusztították az emberek millióit – írja 1971-ben megjelent dokumentumregényében Julesz Miklós, aki élete delén járta meg az alvilágot: Buchenwaldot és Ohrdrufot.

A nyilaspuccs (1944. október 15.) után öt nappal egy karszalagos suhanc csöngetett be Julesz doktor budapesti lakásának ajtaján. – Tíz percen belül felöltözve az udvaron áll, háromnapi élelmet hoz magával. Meg vagyok értve? – osztotta a parancsot a karszalagos legényke. – Visszajövök hozzátok. Bízzál bennem! – így búcsúzott feleségétől és másfél éves kisfiától.

– Amikor szüleim körül bezárult a világ, úgy látták: az öngyilkosság az egyetlen kiút. Végül az élet mellett döntöttek, és azon iparkodtak, hogy együtt neveljenek fel engem – emlékezik vissza Julesz János, aki az édesapja által alapított szegedi endokrinológiai osztályon professzor. – Apám, aki jól zongorázott, a nehéz időkben még bárzongorista is volt néha, hogy az a néhány pengő konyhapénzzé válhasson otthon.

A munkaszolgálatra összegyűjtött embereket az osztrák határig erőltetett menetben hajtották, majd onnan marhavagonokban szállították őket a türingiai erdőbe.

Julesz János: A sorok mögött újra hallom az Öreg hangját.
Fotó: Karnok Csaba

„Lassan megszokjuk, hogy a levegő dögletes, hogy az emberi ürülék alattunk folyik a padlón, hogy már öt hulla fekszik közöttünk. A tompultság teszi elviselhetővé létünket" – írja Julesz Miklós, aki röviddel ezután blokkorvosként állapítja meg sokaknál a halálos diagnózist: tífusz, kolera, tbc.

– Apám nemritkán a hátán cipelte ki teljesen legyengült társait, hogy a létszámolvasásnál jelen lehessenek – meséli ifjabb Julesz doktor, aki édesapjához hasonlóan orvosi etikát is tanít az egyetemi hallgatóknak.

– Amikor az egyik rab ellopta a másik kenyerét, a többiek facipővel agyonverték. Apám, aki humanista volt, és hű hippokratészi esküjéhez, egyáltalán nem szólt a tragikusan groteszk lincselés ellen – mondja a professzor, aki szerint ebben a helyzetben „erkölcsös" lehetett a gyilkosság, hiszen a tolvaj saját társát ítélte halálra azzal, hogy ellopta a kenyerét.

1945 áprilisában az amerikai csapatok felszabadították a tábort. A pokoli kirándulás azonban még nem ért véget. Egy amerikai tiszt arra kérte fel Julesz Miklóst, hogy a kiütéses tífuszosok kórházát vezesse.

– Néhány hónap múlva, amikor apám hazaindulhatott, kapott az amerikaiaktól egy igazolást, hogy magas szintű erkölcsiségről tett tanúbizonyságot. Valamelyik fiókban még megvan, mint ahogy az a SS-jelvényes hőmérő is, amit szuvenírként hozott magával.

– Nekem apám nagyon meghalt, amikor meghalt. Fiatal orvos voltam, épp a jelenlétemben lehelte ki lelkét. Én akkor kézi módszerekkel újraélesztettem. A gépek még hetekig „testi működésben" tartották, amikor egy vezető kolléga megkérdezte tőlem: kikapcsolhatjuk? Hát persze – válaszoltam. Ráadásul, másnap én írtam meg az egyetem nekrológját a Délmagyarországba – emlékezik vissza Julesz János.

– Most, mikor 35 év után megint elolvastam a könyvet, a sorok mögött újra hallom az Öreg hangját, sőt még a torokköszörülését is. Hosszú idő múltán újra beszélgetek vele – tette hozzá ifjabb Julesz professzor.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!