Szeged és környéke

2016.09.29. 11:17

Kiss-Rigó László a pápára hivatkozott

- Racionális döntést kell hozni, nemmel voksolva a népszavazáson, hogy ellentmondjunk Brüsszel ámokfutásának - jelentette ki az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán Szegeden.

[namelink name="Soltész Miklós"] szerint a kormány összesen 450 millió forinttal támogatta a szervezeteket, hogy a határ mentén dolgozva segítsék az elesetteket, rászorultakat, betegeket. 120 millió forinttal támogatta közel-keleti keresztény iskola építését, helyben nyújtva segítséget ahhoz, hogy az ott lakóknak ne kelljen elhagyni szülőföldjüket.


[namelink name="Kiss-Rigó László"] szeged–csanádi megyés püspök kifejtette: a kötelező kvótarendszer a szolidaritás megcsúfolása, nem más, mint bürokraták által, központilag szervezett emberkereskedelem. „A szolidaritást az evangéliumi parancs alapján gyakoroljuk, de nem a brüsszeli bürokraták diktálására, hanem inkább [namelink name="Ferenc pápa"] buzdítására" – hangoztatta a püspök, aki példaként említette, hogy az egyházmegye közössége egyetlen felhívásra 11 millió forintot adott össze a szíriai keresztény közösségek támogatására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!