Szeged és környéke

2010.09.28. 22:09

Kivágatta az összes szőlőjét Somodi Sándor

Ásotthalom - 18 év után kivágatta az összes szőlőjét Csongrád megye egyik legnevesebb borásza, az ásotthalmi Somodi Sándor. Nem érte meg a vesződség, most hozta meg a nehéz döntést. A borászat mellett viszont kitart.

Dombai Tünde

A boros szakma legnagyobb elismerését, a Pannon Bormíves Céh tagságát elsőként az Alföldről az Ásotthalmon gazdálkodó borász, Somodi Sándor érdemelte ki, tavaly pedig a fogyasztók tüntették ki, a megye alkotói díját vette át. Jövőre lesz húszéves a családi borászata, amelyről megírtuk: héthektáros ültetvényről szüretel, évi 20–25 ezer palack borából alig marad a pincéjében a következő évre.

– Kivágattam az összes szőlőt. Csak borom van – lepett meg, amikor az idei év értékelésére kértem. – Nemcsak Ásotthalom, az egész ágazat vergődik. A probléma gyökerei húsz évre nyúlnak vissza; akkoriban 130 ezer hektárról szüretelt az ország, ez mostanra 60 ezerre apadt. Azt hittük, amikor a nagyüzemek megszűntek, és tőke nélkül, de felvettük a kesztyűt a több száz éves francia és portugál nagybirtokokkal, hogy a jó bor is kell. Nem így lett, az ipari mennyiségű bor felé ment a világ. Az uniós belépés már csak rátett egy lapáttal, az unió kvótát szabott, hogy úgy lehet szőlőterületet telepíteni, ha előtte ugyanennyit kivágnak. De szabály sem kellett, lecsökkent a termőterület, nem éri meg szőlő termeszteni. Vegyes a kép, ami a technológiát illeti. Aki nem lett sok pénzből vagy hitelből, pályázatból sztárborász, oda jutott, ahová mi. Feltűntek a nagy kuszaságban olyan ifjú titánok is, akik, jól fogalmazta a szakíró, Hugh Johnson úgy akartak mindenütt klasszikus francia borfajtákat előállítani, hogy francia tölgyfahordókat használtak. Nem jött be, de ez csak későn derült ki. A szerencselovagok, akik meg nem merték rábízni magukat a saját ízlésükre, futnak a divat után, és összekeverik a hordó ízét a finom borokéval.

Csak a borászatnak él Somodi Sándor. Fotó: Karnok Csaba

Csak a borászatnak él Somodi Sándor.
Fotó: Karnok Csaba

Somodi Sándor családi ültetvényére a 2002-es télifagy mért döntő csapást, azóta csak a veszteséget termelte. 44 éves borászmúlttal a háta mögött a 63 esztendős szakember nem kesereg, borász marad, szőlő nélkül. Több szőlész kollégájával közösen termelik meg a szükséges szőlőmennyiséget, ez amiatt jó, mert szakmailag is tisztességes munkamegosztást alakítottak ki. Eddig is vásárolt szőlőt a Mátrából, Badacsonyból és a csongrádi borvidék különböző helyeiről. Azt mondja, ezekből készít a szőlő természetes szépségére, a tájra, a fajtára, az évjáratra jellemző borokat. A borkészítés és a bormarketing pedig egész embert kívánt.

18 év után kivágatta az összes szőlőjét Csongrád megye egyik legnevesebb borásza, az ásotthalmi Somodi Sándor. Fot: Karnok Csaba

18 év után kivágatta az összes szőlőjét Csongrád megye egyik legnevesebb borásza, az ásotthalmi Somodi Sándor.
Fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!