Szeged és környéke

2019.08.05. 21:38

Koldusopera, bűnök nélkül élni bizony nem lehet

Miért ennyire igazságtalan az élet, ha még Brecht Koldusoperájában is kegyes? Amit ígértek, megkaptuk, néhol picit rosszul éreztük magunkat, mikor szembejött az igazság. Bocsárdi László rendezésében a hétvégén a Koldusoperát láthattuk Újszegeden.

Tóth Anett

Nem kíméli idén az időjárás a sze­­gedi szabadtérit, egy esős Shakespeare és Aida után most is leszakadt az ég Brecht darabja előtt is. Noha nem mutatott többet, mint amennyit annak idején a német drámaíró kigondolt, azért csak élvezte a közönség a Koldusoperát hellyel-közzel – már akik ott maradtak az eső ellenére. Nem gondolták újra, nem akartak megbotránkoztatni nyers, mai politika utalásokkal – amikre egyébként sok lehetőség lett volna –, helyette életszagú igazságokat kapunk és pár bőrruhás prostit. Mert bi­­zony tegye a szívére a kezét, aki nem értett egyet a Kolduskirállyal, mikor az adakozás mintázatáról beszélt. A nyomor valóban olyan, amilyennek ő gondolja, s az ember empátiája is véges sajnos.


A sepsiszentgyörgyi színház Macheath kapitánya a pénzesek értékeinek, no meg a női szívek elrablója. Két hölgyet is magába bolondít, csak az nem világos, ho­­gyan. Erdei Gábor különös vá­­lasztás, de ezt a rendező is el­­mondta már az előadás előtt – tulajdonképpen nem kaptunk zsákbamacskát, de azért nem is ájultunk el. Nincs meg a romantikus él, hogy miért is civódik a két lány Penge Mackie-n, pedig lehet, nem ártott volna valahogy belecsempészni. Nem tudjuk megkedvelni a gaz bűnözőt, sőt néhányaknak kifejezetten ellenszenves volt. Így a végső ke­­gyelmet sem szívleljük meg, mikor a felsőbb hatalom belenyúl a dolgokba, s felmentést kínál az elkövetett bűnök alól.

Érdekes, hogy a színészek ön­­magukat rendezik a térben, ami eléggé visszaránt az életbe, de szükséges is. A másik jóleső dolog, hogy végre nem dugták el a zenészeket és a kart, a dísz­­let tetején kaptak helyett, mintha csak a menny zenélne Incze Katalin dirigálásával. Im­­pozáns látványt nyújtott, s kü­­lön elismerés, hogy az eső ellenére is kitartottak. Az énekhangok legtöbbször a helyükön voltak, és végre rendben volt a hangosítás is.

A végére nem fogalmazódott meg társadalomkritika, ami szé­­pen keretbe tette volna a lá­tottakat. Persze elszórakoztatott maga a darab, néha keserű éllel önkritikára késztetve. Akik a múltkori Don Juan „díszlethiányán" mérgelődtek, most kicsit többet kaptak, de mégsem a száj­­ízüknek annyira tetszőt.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!