2019.08.05. 21:38
Koldusopera, bűnök nélkül élni bizony nem lehet
Miért ennyire igazságtalan az élet, ha még Brecht Koldusoperájában is kegyes? Amit ígértek, megkaptuk, néhol picit rosszul éreztük magunkat, mikor szembejött az igazság. Bocsárdi László rendezésében a hétvégén a Koldusoperát láthattuk Újszegeden.
Nem kíméli idén az időjárás a szegedi szabadtérit, egy esős Shakespeare és Aida után most is leszakadt az ég Brecht darabja előtt is. Noha nem mutatott többet, mint amennyit annak idején a német drámaíró kigondolt, azért csak élvezte a közönség a Koldusoperát hellyel-közzel – már akik ott maradtak az eső ellenére. Nem gondolták újra, nem akartak megbotránkoztatni nyers, mai politika utalásokkal – amikre egyébként sok lehetőség lett volna –, helyette életszagú igazságokat kapunk és pár bőrruhás prostit. Mert bizony tegye a szívére a kezét, aki nem értett egyet a Kolduskirállyal, mikor az adakozás mintázatáról beszélt. A nyomor valóban olyan, amilyennek ő gondolja, s az ember empátiája is véges sajnos.
A sepsiszentgyörgyi színház Macheath kapitánya a pénzesek értékeinek, no meg a női szívek elrablója. Két hölgyet is magába bolondít, csak az nem világos, hogyan. Erdei Gábor különös választás, de ezt a rendező is elmondta már az előadás előtt – tulajdonképpen nem kaptunk zsákbamacskát, de azért nem is ájultunk el. Nincs meg a romantikus él, hogy miért is civódik a két lány Penge Mackie-n, pedig lehet, nem ártott volna valahogy belecsempészni. Nem tudjuk megkedvelni a gaz bűnözőt, sőt néhányaknak kifejezetten ellenszenves volt. Így a végső kegyelmet sem szívleljük meg, mikor a felsőbb hatalom belenyúl a dolgokba, s felmentést kínál az elkövetett bűnök alól.
Érdekes, hogy a színészek önmagukat rendezik a térben, ami eléggé visszaránt az életbe, de szükséges is. A másik jóleső dolog, hogy végre nem dugták el a zenészeket és a kart, a díszlet tetején kaptak helyett, mintha csak a menny zenélne Incze Katalin dirigálásával. Impozáns látványt nyújtott, s külön elismerés, hogy az eső ellenére is kitartottak. Az énekhangok legtöbbször a helyükön voltak, és végre rendben volt a hangosítás is.
A végére nem fogalmazódott meg társadalomkritika, ami szépen keretbe tette volna a látottakat. Persze elszórakoztatott maga a darab, néha keserű éllel önkritikára késztetve. Akik a múltkori Don Juan „díszlethiányán" mérgelődtek, most kicsit többet kaptak, de mégsem a szájízüknek annyira tetszőt.