Szeged és környéke

2011.01.25. 23:33

Könyörtelen idők: tönkremehetnek a magyar mozik?

Szeged - Komoly bajba kerülhetnek országszerte a városi és magán fenntartású filmszínházak, művészmozik. Zárolták a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatási pénzeit, s egyelőre senki nem tudja, mikor, hogyan juthat hozzá a túlélés szempontjából elengedhetetlen állami apanázshoz. Szegeden a Belvárosi Moziban is aggódnak, és csak bízni tudnak abban, valahogy átvészelik ezt a nehéz időszakot. Jövőjüket azonban nemcsak a támogatás késése, hanem az átalakuló filmforgalmazás és -vetítési lehetőségek is befolyásolhatják.

Garai Szakács László

– Két és fél millió forintot nem kaptunk még meg a tavalyi támogatási pénzeinkből. Ez az összeg a 2010 második és harmadik negyedévére megítélt állami támogatás. Egyre nehezebb helyzetben vagyunk, nem nagyon tudunk mit kezdeni ezzel a költségvetési lyukkal – mondta [namelink name="Szabó Éva Andrea"], a Belvárosi Mozi művészeti vezetője, aki gyorsan hozzátette, a negyedik negyedévi támogatási összeget ezekben a napokban számolják ki. Éves szinten a normatíva a szegedi filmszínház költségvetésének egyharmada, a többit az önkormányzati támogatásból és a jegyeladásból kell előteremteniük.

Szabó Éva megjegyezte, most gyakorlatilag csak a jegyeladásból vannak bevételeik, ugyanis egyelőre nem tudják azt sem, mennyi önkormányzati támogatást kapnak 2011-re. – 2010 decemberében nem volt olyan húzós film, mint egy évvel korábban az Avatar, ezért egy picit rosszabbul állunk, mint tavaly ilyenkor. És abban is csak reménykedni tudunk, hogy nem csökken (jelentősen) a várostól kapott pénzünk – tette hozzá a művészeti vezető.

Az Avatar típusú filmekre a bevétel miatt van szüksége a Belvárosi Mozinak. De nemcsak ilyen sikerprodukciókat kell(ene) vetítenie. Illusztráció: delmagyar.hu

Az Avatar típusú filmekre a bevétel miatt van szüksége a Belvárosi Mozinak. De nemcsak ilyen sikerprodukciókat kell(ene) vetítenie. Illusztráció: delmagyar.hu
Az állami apanázs döntő részét a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMKA) kapta a mozi. Az alapítvány sorsa azonban bizonytalan, abban a filmes szakma valamennyi szereplője biztos a korábbi „formájában" nem működik tovább, zárolták a számlájukat, ezért nem tud például a Belvárosi sem a szerződés szerinti támogatásához hozzájutni. Kormánybiztosként [namelink name="Andy Wajna"] kapta a feladatot, hogy a magyar mozgókép művészetet megőrizze, fejlessze, a mozgókép szakma intézményeit, támogatási rendszerét megújítsa.

A számlazárolás nemcsak a mozikat érintette érzékenyen. Kétségbe vannak esve a filmkészítők is. A forgatások gyakorlatilag teljesen leálltak, csak egy-két olyan produkción dolgoznak, amelyekre nem az MMKA adott pénzt. De az európai, az alternatív, a művész filmeket forgalmazók sem kaptak támogatást.

Tud vonzó lenni a Belvárosi. kérdés persze, miféle komprumisszumokat kell kötnie a vonzalomért. Illusztráció: delmagyar.hu

Tud vonzó lenni a Belvárosi. Kérdés persze, miféle kompromisszumokat kell kötnie a vonzalomért. Illusztráció: delmagyar.hu
– Mi – mondjuk így – hagyományos mozik mindig is felvállaltunk egyfajta kultúraközvetítő szerepet. Nálunk sosem csak a hollywoodi szuperprodukciókat lehet látni, hanem európai közönség- és művészfilmeket is. Ezek persze sosem telt házas előadások, ugyanakkor fontos részei a repertoárunknak. Az állami normatív támogatás részben ezen filmek üres székeire „vett jegyet". Erre szerződésünk van. Nagysága mindig attól függ, milyen filmeket és meddig tartunk műsoron, de öt éve folyamatosan csökken. Nagyon bízunk abban, hogy az állam nem akarja megszüntetni a támogatást, csakhogy a bizonytalanság és az idő most nagyon nagy ellenségünk – mondta Szabó Éva Andrea.

Mással és máshogy verseng a nézőkért, mint a multiplexek. Mégis elbukhat, ha nem kapja meg a már megítélt támogatásokat. Illusztráció: delmagyar.hu

Mással és máshogy verseng a nézőkért, mint a multiplexek. Mégis elbukhat, ha nem kapja meg a már megítélt támogatásokat. Illusztráció: delmagyar.hu
A művészeti vezető azt is elmondta, az sem kedvez a magyar kézben lévő moziknak, városi, művész- és magánfilmszínházaknak, hogy a Cinema City (CCI) International, Közép- és Kelet-Európa és Izrael legnagyobb moziüzemeltetője felvásárolta a Palace Cinemas hálózatát, ami 15 multiplex moziban 141 teremmel rendelkezik Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában. Az index január 20-i írásából kiderül, a Palace Cinemas-nak hazánkban négy multiplex mozija volt 47 teremmel. Mindegyik fővárosi plazában található, a MOM-ban, a Mamut 1-2-ben, a Westendben és a Camponában. Ez a vásárlás a szegedi és valamennyi hazai mozi szempontjából azért jelentős lépés, mert a CCI – ismét az indexet idézve – „aktívan tevékenykedik a mozikkal kapcsolatos reklámozás és a filmforgalmazás területén is." – A Cinema City és a vele egy cégcsoportba tartozó filmforgalmazó társaság már eddig is kőkeményen igyekezett az érdekeit érvényesíteni a vetítendő filmekkel kapcsolatban. A vásárlása miatt még nagyobb befolyása lehet a magyar vásznakon látható mozikra. Könnyen előfordulhat, hogy nálunk is ugyanazok a filmek nézhetők csak meg, amik a CCI hálózatában. Eddig is volt átfedés a kínálatban, és már eddig is lépéshátrányban voltunk: a premierfilmeket mindig később kaptuk meg. Viszont a náluk nem látható alkotásokkal valamelyest tudtuk kompenzálni ezt a hendikepet – mondta a művészeti vezető. Szabó Éva megjegyezte nem tudnak, nem is akarnak és igazából nem is lehet versenyre kelni a CCI termeivel. – Más a dolgunk. Nálunk lehet közönségtalálkozókat, beszélgetéseket szervezni előadás előtt, után, lehet filmklubokat alakítani, ilyesmire esély sincs egy multiplexben. Ugyanakkor könnyen elképzelhető, rá leszünk kényszerítve a Cinema City műsorpolitikájára, a bevétel-orientált vetítésekre, ami nagyon rossz út volna és szinte biztos, hogy nem élnénk túl.

3D. A technika valószínűleg megmenti a filmszínházat. Illusztráció: delmagyar.hu

3D. A technika valószínűleg megmenti a filmszínházat. Illusztráció: delmagyar.hu
Szabó Éva abban is bízik, hogy nem hiába újították fel az ország egyik legszebb moziját: – A digitalizálás és a 3D-technika nélkül már régen tönkrementünk volna. Drágább, nagyobb beruházás volt annál, hogy veszendőbe menjen. Talán nem lesz az enyészeté.

Ehhez „csak" két feltételnek kell teljesülnie:meg kellene tudniuk, honnan, milyen feltételekkel, mennyi pénzre számíthatnak a jövőben, és meg kellene kapniuk a szerződés szerint nekik járó MMKA-járandóságot. Minél hamarabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!