Korán kezdte ki az idő vasfoga a falakat

Messziről még mindig gyönyörű a nagyállomás és a volt II-es kórház épülete, de közelről már látni a hibákat. Holott csak másfél év telt el az 1,3-2,5 milliárd forintba kerülő rekonstrukciók óta. A kisebb szépészeti és műszaki beavatkozáson átesett Fekete Ház tartja magát a legjobban az általunk szemlézett három épület közül.

Szeged három jelentős épülete újult meg 2006 elejére: a nagyállomást, a II-es kórházat és a Fekete Házat egymás után, 2006 februárjában és márciusában avatták. Mindössze másfél év telt el azóta, és máris olyan nyomokat hagyott rajtuk a múló idő, valamint az emberi kéz, mintha több mint egy évtized telt volna el az átadás óta.

A II-es kórháznál kerékpártároló híján az épülethez támasztják a bicikliket Fotó: Frank Yvette

A háziasszony szemével kezdtük el méricskélni tegnap délelőtt a nagyállomást, és nem volt nehéz felfedezni a hibákat az ország egyik legszebb, 1,3 milliárd forintért rendbe hozott indóházán. A bejárati lengőajtókon lábmagasságban szinte nyoma sincs a festéknek, ami nem csoda. Megszámoltuk: percenként tízen mentek ki- és be a főbejáraton, nincs ajtó és nincs festék, amelyik ezt a forgalmat kibírja. Persze, tudjuk, hogy a műemlékvédők szerették volna megőrizni a patinás épület minden eredeti szegletét, de ennek bizony az évenkénti festés az ára.

Még megúszták a graffitit

Őrizni bizonyára jól őrzik a nagyállomást és a kórházat is, mert graffitit nem fedeztünk fel a falakon. Még a Fekete Házat sem csúfították el a falfirkák, holott a múzeumként ismert épület felújításával párhuzamosan szépültek meg a szemközti, Kelemen utcai házak is, amelyeket viszont az eltelt időszakban nem kímélték a graffitisek. Az idő vasfogát a három ház közül a múzeum bírta a legjobban, külsején mindössze egyetlen hibát találtunk. Odabent hibátlan falak, kulturált környezet várja a látogatókat. Kisebb szépészeti beavatkozás egyedül a nagykapura férne rá, mégpedig láb- és kerékmagasságban.  

Odabent gyönyörű a belső tér, csak ne néznénk fel a plafonra. Valószínűleg galambok szabadulhattak be az előcsarnokba, mert a térre néző ablakok párkányán rendesen otthagyták a nyomukat. Ugyanott a plafon is megfeketedett, pókhálók és bogarak tapadtak a mennyezet pórusaiba. Az egyedülálló színű és mintájú padlólapon fekete foltok éktelenkednek: bizony, ezeket a takarítógépek nem szedik fel, ide az kellene – ha már egyedit alkottunk, és nem modern, időtálló megoldásokat választottunk –, hogy takarítónők térden csúszva, hagyományos módszerekkel szedjék fel a kátrány- és egyéb maradványokat. Megkoptak a padok, továbbá gyanús, az életben le nem mosható foltok látszanak az egyéb burkolatokon, valamint a peron kövezetén is.

Na és a csikkek: konzervdoboz látható az egyik „dohányzásra kijelölt helyen”, az állomás szolgálati bejáratánál. És a falnak támasztott, korláthoz kötözött biciklik tömkelege. Ugyanez a látvány fogad a 2,5 milliárdért újjászületett volt II-es kórháznál is: nincs az a fal, amelyik épen marad, ha állandóan biciklit támasztanak hozzá, és nincs az a vaskorlát, amelyik ugyanezt károsodás nélkül kibírja. Körbejárva az épületet: a sarkokba bizony bevették magukat a pókhálók, megfogva a faleveleket is.

És odabent? A reggeli takarításnak már nem volt nyoma, mire délelőtt 11 óra tájban a lépcsőket teszteltük. Kissé viseltes falak, megkopott lengőajtók árulkodnak arról, hogy a nap huszonnégy órájában használják őket. Szétnézve most, másfél év elteltével látszik igazán, melyik nyílászáró a régi, és melyik az új. Hiszen amikor sajnos már a másfél éves ajtókat, ablakokat – radiátorokat, csempét, padlólapot – is komoly kritika illethetné, akkor még jobban ordít, melyik műszaki megoldásnak kegyelmeztek meg másfél évvel ezelőtt.