Szeged és környéke

2009.08.14. 22:35

Körforgalmak, kereszteződések

Csongrád Megye - 12 különösen veszélyes pontot tart számon a rendőrség Csongrád megye útjain. Mi most a városok legbalesetveszélyesebb helyeit térképeztük fel.

Szűcs Csaba

Az elmúlt napokban több súlyos közúti baleset történt Csongrád megyében. A rendőrség 12 különösen veszélyes gócpontot tart nyilván a megyében, amelyet a www.police.hu internetes oldalon egy térképen is jelölnek. A rajz azonban nem tér ki az egyes települések legbalesetveszélyesebb pontjaira, ahol szinte nem múlik el úgy egy hónap, hogy ne történne valamilyen kisebb-nagyobb ütközés.

Zádorfalvi György gépjárművezető-oktató tapasztalatai szerint a Szegeden közlekedőknek fokozottabban ügyelniük kell a 30-as övezetekben, itt ugyanis a jobbkéz-szabály betartása sok sofőrnek gondot okoz. Balesetveszélyes a Mars tér környéke, a Mérey utca, a Széchenyi térnél a Fekete Sas utca, a rendőrség épülete mögötti rész, a Kálvária sugárút, valamint a város nagyobb útkereszteződései, ilyen például a Makkosházi körút, a Budapesti körút és a József Attila sugárút találkozása.

A József Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésében gyakran kell helyszínelni. Archív fotó: Frank Yvette

A József Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésében gyakran kell helyszínelni.
Archív fotó: Frank Yvette

Hódmezővásárhely utcáin eddig 5 baleset történt augusztusban, és volt olyan, hogy egy nap kettő. Leggyakrabban sérülés nélküli koccanáshoz kell kivonulniuk a rendőröknek, de nem ritka a komoly anyagi kárral járó baleset sem. Augusztus 9-én a Szántó Kovács János, Teleki és Pálffy utca kereszteződésében volt komolyabb ütközés, az egyik jármű nekihajtott egy lámpaoszlopnak. Korábban több ehhez hasonló baleset történt már itt.

Szentesen nincs olyan útkereszteződés vagy utca, ahová rendszeresen kellene járniuk a baleseti helyszínelőknek, a gondot a körforgalomban való közlekedés szabályai okozzák: a Kossuth Lajos és Tóth József utca találkozásánál lévő körforgalomban havonta legalább egyszer történik kisebb baleset. Ugyancsak a körforgalom használata okoz problémát Makón, a helyzetet tovább nehezítik a gyakran figyelmetlen járókelők. Csongrád legbalesetveszélyesebb pontja pedig a Fő utca, az Arany János és a Vég utca kereszteződése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!