Szeged és környéke

2019.07.17. 14:00

Környezetbarát energia fűtheti a panelokat - Zajjal járhat, de megéri geotermikus kutat fúrni

A geotermikus kutak fúrásával Magyarország egyik legnagyobb alternatív energiaprojektje zajlik Szegeden. A Szetáv igazgatója szerint a munka jár ugyan némi kellemetlenséggel, de cserébe olcsóbb és környezetbarátabb energiával lehet majd fűteni.

Suki Zoltán

Előfordulhat, hogy valakiket vá­­ratlanul érintett, hogy a háza kö­­zelében elkezdték az egyik geotermikus kút kivitelezését, viszont ez maximum négy hónapig járhat kellemetlenségekkel. Utána azonban ezeknek a kutaknak a segítségével lényegesen környezetbarátabban és olcsóbban tudjuk majd a távfűtést üzemeltetni Szegeden – mondta a Délmagyarországnak a Szetáv Kft. ügyvezető igazgatója. Kóbor Balázs azt is elmondta, hogy már a kutak helyének kijelölését is ko­­moly munka előzte meg, a kivitelezésre pedig – alapos mérlegelés után – a katasztrófavé­delem adott engedélyt. Kutakat egyébként nem csupán Szeged kertvárosi részein, hanem a la­kó­telepeken is létesítenek majd.


A kutak és a vezetékhálózat kiépítését folyamatosan ellen­őrzi a hatóság, de egy ilyen ellen­őrzést magánember is kérhet, ha azt gondolja, hogy túl nagy a zaj vagy bármilyen más szennyezés a környékén. Ekkor a szakhatóság kivonul, és ha kell, bírságol.Ahhoz, hogy szegeden Eu­­rópa egyik legkorszerűbb és legkörnyezetbarátabb fűtési rendszerét megépítsék, összesen 27 geotermikus kutat fúrnak Szegeden a következő 5 évben. Így 9 fűtési kört helyeznek megújuló energetikai alapra. A rendszer az iz­­landi Reykjavíkban működő után Európa második legnagyobbja lesz, már ami a lakossági ellátást illeti.

Jó lesz a geotermikus energia, de a Kertész utcában nagy felfordulást okoznak a kútfúrók. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


A kutak óránként átlagosan 70 köbméter vizet termelnek majd, ami fűtőközegként szolgál a kazánházakban, vagyis a távfűtő hálózatba nem kerül be, hanem visszasajtolják a mélybe. A fedett uszoda mellett Felsővá­ros más területeit, továbbá Odesszát, az Északi városrészt, Rókust, Tarjánt, valamint a belvárost 1700–2000 méteres talp­mélységű kutakból feltörő 90 Celsius-fokos vízzel fűtik majd.


– Mivel nem vagyunk iparváros, a Szetáv számít az egyik legnagyobb légszennyezőnek, ezen is változtathatunk a beruházás révén. A projekt legfontosabb eredménye az lesz, hogy 40-45 százalékkal tudjuk csökkenteni károsanyag-kibocsátásunkat 5 év alatt. Ezzel a fejlesztéssel Szeged felkerül az alternatív energiát hasznosítók térképére – mondta korábban Kóbor Balázs.


Az ügyvezető azt is elmondta, Szegeden 23 hőkörzet, 200-nál is több kazánház, 21 nagy fűtőmű van, és 200 kilométernyi vezeték a földben. Erre a rendszerre 10 milliárdos nagyságrendű összeget kellene költeni, amire nincs a városnak pénze, felújításokra is nagyjából a szükséges pénz fele jut éves szinten, azaz gyors az állagromlás. A geotermikus rendszertől így azt is várja, hogy mivel kevesebbet költenek majd gázvásárlásra, több forrás jut a rekonstrukciós munkákra.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!