Szeged és környéke

2013.12.18. 18:51

Közmunkaprogram a szegedi iskolapadban

Csongrád megye. Nyolc általánost végzett kübekházi asszony, szegedi autószerelő, bőrdíszműves és géplakatos is beült decembertől a Szegedi Szolgáltató Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének padsoraiba, hogy betanított varró tanfolyamon, illetve házi betegápolói képzésben vegyen részt.

Mindnyájan a téli közmunkaprogramba kapcsolódtak be, novemberben és áprilisban dolgozni, decembertől március végéig pedig tanulni fognak 8 órában. Havi nettó 49 ezer forintot kapnak érte. [namelink name="Bodó Imre"] fideszes országgyűlési képviselő, a Szegedi Járási Hivatal vezetője az intézményben kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta: a megyében 7593-an vannak a téli közfoglalkoztatásban, képzést közülük 4766-an kapnak. Ezzel a legrászorultabb réteg jut támogatáshoz.

Egy az újrakezdők közül. Fotók: Frank Yvette

Újrakezdők. Fotók: Frank Yvette
[namelink name="Juhász Károly"], a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese hozzátette, a megyében 123 országos képzési jegyzékben szereplő tanfolyam indult, így házi betegápoló, betanított varró, hegesztő, kisgépkezelő, faipari gépkezelő, zsaluzó ács, pénzügyi ügyintéző és közbeszerzési referens végzettséget szerezhetnek a hallgatók. 94 alapkompetencia- és négy kompetenciafejlesztő tanfolyamot is szerveztek.

Egészségügyi alapismeretek

Egészségügyi alapismeretek
A megyében a téli közfoglalkoztatási program 4,1 milliárd forintból valósul meg, a képzést ezen felül 877 millió forint uniós támogatás fedezi. A hallgatók iránt a versenyszférából is érdeklődnek: a húsipari képzettséget szerzők számára a gyakorlati helyet a Pick Szeged Zrt. biztosítja, utána a legjobbaknak a cég munkalehetőséget kínál, más cégek betanított varrókat vennének fel.

A legmagasabb szintű képzéseken OKJ-s bizonyítványt nem, de ahhoz hasonló tanúsítványt kapnak, illetve hatósági bizonyítványt szereznek.

A sajtótájékoztató

A sajtótájékoztató

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!