Szeged és környéke

2019.03.26. 21:08

Lakossági fórum a szegedi Széchenyi térről - Mást lát a tervező, mást a városlakó - Fotók

A görögök ácsokat hívtak a hajóépítéshez, és nem népgyűlést tartottak, a szegedi Széchenyi tér felújítása sem tehetségkutató, amelyen a közönség szavazata dönt. Az ügyben tartott lakossági fórumon a szakemberek jónak találták a győztes tervet, és leszögezték, még semmi nincs kőbe vésve.

Kovács András

Az elmúlt hónapokban kapott nagyobb nyilvánosságot a szegedi Széchenyi tér felújításának tervkoncepciója, a látványtervek és a nyilatkozatok nyomán a közösségi oldalakon is aktív vita alakult ki. A Tisza Lajos Közéleti Egyesület kezdeményezésére az ügyben lakossági fórumot tartottak kedden a megyeházán.


Többen kaptak meghívót, köztük a városi főépítész is, ám kevés szakember jött el a fórumra. Jelen volt egyebek között Schulcz Péter, a Csongrád Megyei Építész Kamara elnöke és Kiss Lajos, a megyei urbanisztikai egyesület elnöke, de nem ültek fel a pódiumra, az első sorban foglaltak helyet. Básthy Gábor mérnök, a fórum levezetője hangsúlyozta, a győztes mérnöki stúdió vezetője, Fontos Rómeó jelezte, még nem kötött kiviteli szerződést a várossal, ezért nem kíván részt venni a fórumon.

 

Lakossági fórum a szegedi Széchenyi térről - Mást lát a tervező, mást a városlakó. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Básthy Gábor idézte lapunk és Darvasi László egy korábbi írását, aki azt vizionálta, hogy 2020-ban egyetemisták és öltönyös hivatalnokok heverésznek majd a fűben. Kérdés, hogy békebeli vagy a mai korszellemnek megfelelő legyen a tér, és kialakult egy szakadék a szakemberek és a laikus városlakók között, ezt át kellene hidalni.

Firbás Zoltán urbanista elmondta, feszes volt a kiírás és az elbírálás is, ám ez nem tehetségkutató verseny, itt nincs közönségszavazás. Ugyanakkor fontos, ez csak egy vázlat, majd a lakossági észrevételek csiszolják. A kiírás lényege, hogy a legjobbal kötnek szerződést a részletes tervek elkészítésére.


Schulcz Péter hangsúlyozta, a tér elöregedett, újra kell gondolni, és jól döntött a zsűri, a múltból sokat átmentő és előremutató pályázat győzött. Szerinte a terv tele van ötlettel, újítással, jó visszautalásokkal és szerethető elemekkel, például az új kis dísztérrel a Takaréktár utca végén.


Kiss Lajos híve a nyilvánosságnak, ennek azonban megvan a maga ideje. Hajóépítéshez ácsokat hívtak az ókori görögök, nem népgyűlésen vitatták meg a szakmai kérdéseket. Ami megnyugtató, hogy stabil a tér alapszerkezete, azt nem lehet elrontani, az utcabútor változhat az idők során.


Bartha László, a szervező közéleti egyesület elnöke szerint a vitát korábban le kellett volna folytatni, és sajnálta, hogy nem jöttek el a meghívottak. Ifj. Szilágyi Árpád városvédőként azt szeretné, hogy legyen sok zöld, szerinte meg kell oldani a nagyposta forgalmát, és fel kell készülni, hogy arra közlekedik a tramtrain is. Más hozzászólónál felmerült a parkolóhelyek számának csökkentése, szerinte ezekből így is kevés van. Nagypál Miklós azt hangsúlyozta, amíg nem lesz kész az új, harmadik híd, addig a város forgalomszervezéséhez érdemben nem lehet hozzányúlni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!