Szeged és környéke

2017.09.18. 11:21

Lázár János intézkedett a zajvédő fal ügyében

Felvette a kapcsolatot az algyői zajvédő fal építése ügyében a NIF Zrt.-vel Lázár János országgyűlési képviselő - tudtuk meg Göbl Vilmostól, a Miniszterelnökség sajtószolgálatának munkatársától.

Munkatársunktól

Az 594 méter hosszan, 112 millióból készülő fal a képviselő múlt csütörtöki algyői lakossági fórumán is szóba került. A gyűlésre eljött Vajna Andrásné, aki korábban aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy a szélső házakat a négysávos út zajától védő hangszigetelőt hosszabbítsák meg feléjük is.


Az asszony a fórumon a képviselőnek is elmondta, amit lapunkban nyilatkozott: a tervekből kiderül, pont az ő portájuk közepének magasságában ér véget a készülő fal. Attól tart, hogy emiatt hozzájuk ugyanúgy be fog hallatszani a forgalom dübörgése, mint eddig.


Az önkormányzatnak az volt az álláspontja, hogy a készülő beruházás terveit nyilván már nehéz módosíttatni. Tehát várják meg, míg elkészülnek a munkások, és ha tényleg változatlan a helyzet Vajnáék kertjében, akkor az önkormányzat intézkedik, meghosszabbíttatja a falat.


A csütörtöki fórum után Lázár János elment Vajnáékhoz, aztán felvette a kapcsolatot az építtető céggel. Ez ügyben a napokban egyeztetés lesz a helyszínen, és várható, hogy megoldódik a probléma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!