Szeged és környéke

2019.01.11. 14:00

Liget, körút, villamosvonalak: rendszeressé vált a beruházások csúszása Szegeden, mondta a Fidesz helyi alelnöke - fotók

Tápai Péter arra hívta fel a figyelmet: nem készült el határidőre a Liget, a Tisza Lajos körút rekonstrukciója, korábban pedig jelentős csúszás volt a villamosvonalak felújítása során is.

A Fidesz szegedi szervezetének alelnöke szerint rendszeressé vált a beruházások csúszása a Tisza-parti városban. Tápai Péter az Újszegedi ligetben tartott sajtótájékoztatóján pénteken emlékeztetett arra, hogy nem készült el határidőre a Tisza Lajos körút rekonstrukciója, korábban pedig jelentős csúszás volt a villamosvonalak felújítása során is.


Az Újszegedi liget csaknem egymilliárd forintból megvalósuló felújításának az eredeti határidő szerint októberre kellett volna befejeződnie, de a munkák még jelenleg, a téli fagyban is tartanak - tette hozzá.

 

A politikus szerint a beruházások csúszása nem feltétlenül a kivitelezők hibája. Az egyik okot a szakmaiatlanul és rossz időben kiírt közbeszerzésekben kell keresni

- mondta.

Csúszik az újszegedi liget felújítása, így néz ki a terep - GALÉRIA. Fotó: Karnok Csaba


Szeged szocialista városvezetése alkalmatlan feladata ellátására, ettől szenvednek a városban élők és a helyi vállalkozások is - közölte az alelnök, aki kifogásolta azt is, hogy az önkormányzat gazdaságfejlesztés helyett látványberuházásokra fordítja a rendelkezésre álló forrásokat.


Megírtuk: az Újszegedi liget rekonstrukciója tavaly februárban kezdődött el 989,57 millió forintos uniós támogatással. A beruházás célja a zöldfelületek megújítása, emellett futópályát, edzőpontokat, gyaloglópályát, kültéri fitneszparkot építenek, és korszerűsítik a már meglévő sportpályákat. Teljesen felújítják a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyét, az Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Korszerűsítik a közvilágítást, új térbútorokat helyeznek ki, rendbe rakják a járdákat, parkolókat és kétsávos kétirányú kerékpárutat alakítanak ki a fősétányon.

 

A Szeged Pólus fejlesztési Nkft. sajtóközleménye


"Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a zöldváros fejlesztési program részeként több városrészben felújítja a köztereket, közösségi tereket, zöldterületeket. Elsőként 2018. február 21-én került sor az újszegedi Ligetben a munkaterület átadására. A kivitelezési munkákat, a közbeszerzési eljárás nyertese az „Új Liget 2018" Konzorcium végzi. Mivel a kivitelező nem teljesített határidőre, a megrendelő önkormányzat kötbért állapított meg. Ez már elérte a kivitelezési díj szerződés szerinti legmagasabb összegét, azaz a 20 százalékot. Ez közel 150 millió forintot jelent."

Szeged Pólus fejlesztési Nkft., Csanádi Zoltán ügyvezető igazgató, Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!