Liszt-premier a nagyszínházban: Don Sanche, avagy az opera paródiája

[namelink name="Kovalik Balázs"] Sevilla, se borbélya reveláció volt a 90-es évek végén a kisszínházban; kiderült: Szegeden is lehet az operával játszani. Az abszurd, groteszk produkciót a közönség akkor is vegyesen fogadta: az ortodox operarajongók többsége fanyalgott, sok fiatal számára viszont ez volt az első élvezetes opera-előadás, amellyel találkozott. [namelink name="Anger Ferenc"] is Kovalik zenés színházán iskolázódott, most pedig az emlékezetes Rossini-produkció szellemében gondolta újra Liszt Ferenc Rossini-utánérzésnek ható egyetlen, még gyerekkorában született operáját. A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya nem különösebben izgalmas darab: hosszú nyitánya és kellemes, első hallásra fülbemászó melódiái a jól ismert, nagy elődök műveit idézik. Liszt születésének 200. évfordulója apropó arra, hogy megismerjük – és lelkiismeret-furdalás nélkül el is felejtsük. A rendező érdeme, hogy a tisztelgő ismerkedés patetikus, hamis ünneplés helyett szórakoztató mulatság.

A szerelem kastélya – ahová csak viszontszeretettek léphetnek be párban – szocreál lakótelepi szórakozóhelyet idéz. A bejárat felett gót betűk hirdetik a trendi műintézmény rövidített nevét: ChdA – vagyis: Chateau d'Amour; férfi-nő WC-piktogram jelzi a belépésre jogosító helyes összetételt. A bebocsáttatásért csengető szerelmesek sokfélék: szabványos párocskák mellett fehér bottal és járókerettel érkező páros éppúgy beléphet, mint a partnert vásárló úriember. Képmutató diszkrimináció: az azonos nemű fiú- és lánypárnál kigyullad a tiltó WC-piktogram; de amint a helyes útra térnek, vagyis párt cserélnek, számukra is megnyílik a szerelempalota. Szendrényi Évának láthatóan kevés pénzből kellett összehoznia a díszletet, de az abszurdba hajló rendezésnél úgysem a tökéletes látványon van a hangsúly.

Részlet az előadásból. László Boldizsár Don Sanche és Laczák Boglárka Elzire szerepében.
Fotó: Schmidt Andrea
A címszereplő lovagot kinyúlt pulóverben, piros farmerben [namelink name="László Boldizsár"] némi pátoszos öniróniával fűszerezve alakítja. Könnyedén, muzikálisan énekli az Elzire hercegnő iránt mindhiába epekedő Don Sanche kényelmetlenül magas, édeskés szólamát. Alidor varázslóként [namelink name="Altorjay Tamás"] lép színre; a produkció paródia jellege akkor válik végképp egyértelművé, amikor a zöld szemű szörny baldachinos ágyon, átdöfve pihenő áldozatairól lerántja a leplet, majd porrá morzsolja a két koronás fő koponyáját. A gegparádét folytatva a második részben már mint félszemű Wotan főisten, lándzsával a kézben jelenik meg, majd a méretesebb sorompóra cseréli fegyverét. [namelink name="Laczák Boglárka"] pártás főkötőben hisztis Elzire hercegnőként udvarhölgyeivel látványos népviseletben vonul a szerelem kastélya elé; ám csalódniuk kell: a szabály az szabály, belépés csak párban. A kaput őrző Apród – ebben az értelmezésben vadítóan piros minikosztümben bombázó stewardess, akit [namelink name="Nánási Helga"] nőcis rafinériával játszik – nem tesz kivételt. [namelink name="Horák Renáta"] [namelink name="Zöldy Z. Gergely"] komor jelmezében ügyesen hozza a mankóval bicegő Zélis vénkisasszonyos karakterét. Látható kedvvel vesz részt a bolondozásban a kórus is: a paródia csúcspontja a hárfaerdőben muzsikáló asszonyok tömeges szülése. [namelink name="Gyüdi Sándor"] főigazgató dirigálásával a szimfonikusok biztos zenei alapot adnak az előadáshoz – bár ebben a produkcióban a muzsika és az énekművészet helyett inkább a színpadi játéké a főszerep.

Ha már lúd, legyen kövér – Anger Ferenc következetesen végigvitte paródiakoncepcióját: magyarra fordította az eredeti francia szöveget, és a nyelvi humor lehetőségeit is sikerült kiaknáznia. Don Sanche és Elzire végül egymásra talál; a viszontszeretettek közösen éneklik a szerelem kastélyában: „Építsünk együtt szebb, jobb jövőt!"