Szeged és környéke

2019.08.31. 12:55

Magyar Érdemrend Középkereszttel ismerték el Janka Zoltán professzor munkáját- Az élet ütőerén tartja a kezét

Janka Zoltán pszichiáter munkabírása lankadatlan, 70 éves kora ellenére továbbra is az egyetem diákjait szeretné képezni, valamint kutatni szeretne. Állami kitüntetéssel ismerték el a munkásságát. Elárulta, mitől lehet igazán jó valaki a szakmában.

Kiss Anna

Az egészségügyi területen végzett munka elismeréseként 2009-ben Batthyány-Strattmann László-díj, a tudományos kutatásban elért eredményekért 2017-ben Jancsó Miklós Emlék­érem és Jutalomdíj, most pedig Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetés. Janka Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Pszichiátriai Klinikájának egyetemi tanára több tucat elismerést tudhat már magáénak, elmondása szerint az augusztus 16-án kapott jutalom a pályájának megkoronázása.


– Nagyon örülök, de mindig van bennem egy olyan érzés, hogy nem is érdemlem meg ezt igazán. Ez csapatmunka volt, ahogyan a korábbiak is, vagyis az egyetem, a kar, a klinika és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ érdeme. Ugyanakkor persze büszke is vagyok mindre, különösen a diákjaimtól kapott díjakra. A pályám legnagyobb elismerése, amikor a hallgatóim és tanítványaim si­­kereket érnek el, jó néhányukból már professzor lett, ott vannak a nagy nevek között – emelte ki a szegedi pszichiáter.


Janka Zoltán éppen 45 éve van a szakmában, 1974 óta Szegeden gyógyít és tanít. Úgy véli, akkor lehet valaki igazán jó pszichiáter, ha szereti az embereket és szán is kellő időt rájuk. – Ma már számos orvosi szakmában a diagnózist zömmel gépek ál­lítják fel. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, beszélgetni kell a betegekkel, hiszen azt egyetlen korszerű eszköz sem pótolja. Empátia, odafigyelés kell, mert a pszichiáter az, aki rajta tartja a kezét az élet ütőerén – magyarázza. Hozzátéve, a páciensek az életből hozzák a gondjaikat, ezért ki kell tekinteni a klinika falain kívülre.

Janka Zoltán 70 évesen is küldetésének tekinti a fiatalok fejlődésének segítését. FOTÓ: KARNOK CSABA

A professzor több tudományos kutatást is végzett az ön­­gyilkosságot megkísérelt betegek lelkivilága kapcsán. Azt mondja, egyértelműen és leginkább a depresszió hatására jut el valaki odáig, hogy végezzen az életével, ezért is fontos, hogy mielőbb felismerjék a betegséget. – A háziorvosok legtöbb képzése is erről szól ma már, hogy miként tudják észlelni a depressziót, még ha sokszor nem nyilvánvalóak is a tünetek és nehéz a felismerése. Így azonnal megkezdhetik a kezelését, vagy szakemberhez küldhetik. A depresszió időben történő felismerése jelentősen csökkenti az öngyilkosságok számát. Hazánkban korábban igen magas volt az öngyilkossági arány, mára ez jelentősen csökkent a depresszió modern gyógyszerekkel és pszichoterápiás módszerekkel való kezelése révén. A mi szakmánkban kevés az igazán gyógyíthatatlan betegség, megfelelő pszichoterápiás és gyógyszeres kezeléssel mindenkinek javítható az állapota – hangsúlyoz­­ta.


Szeptember 28-án már a 70. életévét tölti be Janka Zoltán, aki hamarosan az emeritus címet is megkapja, tehát az egyetem továbbra is számít a munkájára. Azt mondja, amíg az egészségügyi állapota engedi, aktív lesz, és a fiatalok fejlődését szeretné segíteni. Küldetésének tekinti ezt, az oktatásra és a tudományos munkára helyezi a fókuszt a továbbiakban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!