Szeged és környéke

2013.10.24. 13:57

Majom a vízben: új fejlemény a helyiségcsereügyben

Szeged - Solymos László alpolgármester állítása szerint szisztematikusan elkezdték kiüríteni a Széchenyi tér 2/A alatti társasházat, amelyet az IKV ügyvédje és családja akar megszerezni. Az alpolgármester kezdeményezi Nagy Ferenc IKV-vezérigazgató menesztését.

Munkatársunktól

A szegedi közgyűlés [namelink name="Bohács Zsolt"] (Fidesz) vezette vagyongazdálkodási bizottsága júliusban döntött arról, hogy a Széchenyi tér 2/A számú társasházban korábban egy 255 négyzetméteres üzlethelyiséget bérlő szegedi cég a Kölcsey utca 10.-ben kaphasson egy 350 négyzetméteres önkormányzati helyiséget. Az IKV Zrt. értékbecslője a Széchenyi téri helyiség bérleti jogának ellenértékét 14 millió 180 ezer, a Kölcsey utcai helyiségét pedig 14 millió 400 ezer forintban állapította meg.
A Kölcsey utcai helyiség bérleti díját havi 533 ezer forintban határozták meg. Mivel a két ingatlan közötti 100 négyzetméteres méretkülönbség miatt csak 220 ezer forintot kellett volna fizetnie a bérlőnek, Botka László felfüggesztette a bizottság helyiségcsereügyben hozott határozatát. A polgármesteri vétó a mai napig érvényben van.

Nyáron a bizottsági ülés után [namelink name="Solymos László"] alpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, szerinte a Széchenyi tér 2/A alatti társasház szisztematikus átjátszása zajlik az IKV állandó megbízással bíró ügyvédjének, Szepesi Ferencnek és családjának. Elmondta, a Széchenyi téri társasház öt lakásából négyet, a három nem lakáscélú helyiségéből pedig egyet vásárolt meg 2011 ősze óta az IKV ügyvédjének családja. Úgy vélte, az üzlethelyiség kiürítésével is a vásárlás előkészítése a cél.

Nagy Ferenc válaszolt, majd visszavonta nyilatkozatát

Nagy Ferenc IKV-vezérigazgatót megkérdeztük, hogyan lehet, hogy a Kölcsey utca 10. alatti ingatlannál a csereajánlat elfogadása után egy nappal született az értékbecslés. Azt is megkérdeztük, tudott-e arról, hogy februárban egy cég bérbe vette volna a Kölcsey utca helyiséget, illetve azt, miért nem írtak ki pályázatot az ingatlanra. Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogyan lehet az, hogy februárban még 20 millió, pár hónap múlva pedig már csak 14,4 millió forint a Kölcsey utcai helyiség bérleti joga. Nagy Ferenc előbb válaszolt írásban kérdéseinkre, majd visszavonta nyilatkozatát, mert – ahogy fogalmazott tegnap a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében – kérése ellenére nem küldtük át neki a teljes cikket a megjelenés előtt.

Solymos László új fejleményekkel szolgált az ügyben. Elmondta, a Széchenyi tér 2/A alatti üzlethelyiség bérlője még áprilisban albérleti szerződést kötött egy céggel, aminek jóváhagyását kérte az IKV-tól, de azt májusban elutasította [namelink name="Nagy Ferenc"]. Az ingatlankezelő vezérigazgatója mégis azt írta a tulajdonos önkormányzatnak a cég első féléves beszámolójában, hogy minden albérleteztetéshez hozzájárultak. – Miután elutasították a bérlő kérését, június 4-én cserehelyiséget kért az IKV-tól. Innentől kezdve villámgyors az ügyintézés. Június 14-én tájékoztatják a bérlőt a lehetséges cseréről. Június 17-én elfogadja az IKV Kölcsey utca 10. alatti cserehelyiségét. Június 19-én meg is kötik a bérlővel a szerződést, és az IKV még aznap elküldi az ügyben az előterjesztését a vagyongazdálkodási bizottságnak. A majom ott ugrik a vízbe, hogy a bérlő úgy fogadta el június 17-én az ingatlankezelő csereajánlatát, hogy egy nappal később, június 18-án készült el a Kölcsey utca 10. alatti üzlethelyiség értékbecslése. Ebben szerepelt, hogy a bérlemény becsült bérleti jogának 14 millió 400 ezer forint az ellenértéke – mondta Solymos László.

Mindeközben az alpolgármester elmondása szerint egy másik cég már februárban jelezte az IKV ügyvédjének, hogy bérbe venné a Kölcsey utca 10. alatti helyiséget. – A cég elmondása alapján az IKV ügyvédje jelezte, a helyiség bérleti joga mintegy 20 millió forint, és javasolta a cégnek, hogy várják meg a pályázati kiírást. Kiírás persze nem született – hangsúlyozta Solymos László. Elmondása szerint a cég viszont felháborodott, hogy míg másnak 14,4, addig nekik 20 millió forintért kínálják a bérleti jogot. Az alpolgármester elmondta, tudomása szerint ennek ellenére, ha pályázatot írnának ki a Kölcsey utcai üzlethelyiségre, jelentkezne a cég a tenderre.

Solymos László szerint a több sebből vérző, villámgyors eljárással azt kívánják elérni, hogy üres legyen a Széchenyi tér 2/A alatti társasház egy újabb helyisége. Ezzel készítik elő az újabb bevásárlást. Az alpolgármester elmondása szerint az IKV-nál mintegy 40 millió forint az éves ügyvédi kiadás. Solymos közölte, a soron következő városi közgyűlésen kezdeményezni fogja Nagy Ferenc menesztését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!