Szeged és környéke

2016.03.11. 08:50

Már a határnál sátoroznak a migránsok

Röszke, Kelebia - Csoportosan jönnek a migránsok a szerb-magyar határhoz, tegnap egy 30 fős csapattal találkoztunk. A tranzitzóna tele, mivel csak 50-60-an férnek el benne.

Segesvári Csaba

– Hét napja jöttem, újdonsült barátaim két hete. Én nem akarok Nyugat-Európába menni, menedékkérelmet nyújtottam be. Magyarországon maradnék, a törvények betartása mellett – mondta tegnap lapunknak a röszkei tranzitzóna egyik pakisztáni lakója. A huszonéves fiatalember 30 társával együtt várta a határon született ítéletet, ottjártunkkor is folyamatosan dolgoztak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai. [namelink name="Pintér Sándor"] belügyminiszter nem túlzott, amikor azt mondta, megteltek a tranzitzónák.


Tegnap azt tapasztaltuk Röszkén és Tompán is, hogy az 50-60 főre méretezett konténerek valóban megteltek. Ez nem meglepő, hiszen a határ mellett 20-30 fős csoportok próbálnak szinte folyamatosan Magyarországra jutni. A röszkei tranzitnál a migránsok már sátrat is építettek, mivel a belépésre csak este 10-ig van lehetőség. A szemét is újratermelődött, a szerb–magyar határ lassan úgy néz ki, mint egy szeméttelep – ezt a magyarok nem takarítják el, mivel a kosz és mocsok még szerb oldalon van.


Egy pakisztániakból álló csoporttal a kelebiai vasútvonal mellett találkoztunk. A csapat Szabadkáról tartott a magyar határra, a kerítésnél a katonák és a rendőrök a tompai tranzithoz kísérték őket. A többségében férfiakból álló csoport nem szaladt el a rendőrök láttán, fegyelmezetten – pontosabban unottan – követte az egyenruhások angol nyelvű utasításait. Úgy tudjuk, a szerb–macedón határzár kihirdetése óta kevesebben érkeznek a kerítéshez, de senki sem tudja, mi lesz, ha a görög–macedón határon feltorlódott 15 ezres tömeg útnak indul.


Mi lesz a tranzitba belépőkkel? Nagy valószínűséggel kiutasítják őket. Magyarország biztonságos harmadik országnak tartja Szerbiát, így onnan csak kivételes esetben jöhet menekült. Erről írtunk tavaly ősszel (2015. szeptember 26.: A menekültek mentek, az ajtó maradt), amikor 450-500 migráns adott be menedékkérelmet, akik közül egy sem kapta meg azt.

 

 A kerítés mellett sétál a menekült és a katona. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Tényleg segítenek


A cikk a Bács-Kiskun megyei rendőrség támogatásával jött létre, de nem úgy, ahogy önök elsőre gondolják. Az történt, hogy a határra menet Kelebiánál elakadtam. Sokkal mélyebb volt a száraz homok, mint azt gondoltam. Pedig Csongrád megyében sincs homokhiány, bevallom, hibáztam. A határt védő kerítésnél kevés a civil, nem maradt más, a rendőröktől kértem segítséget. Az egyenruhások Tompáról kötelet hoztak, és kihúztak a csávából. Ezer köszönet a Bács-Kiskun megyei egységnek.

Segesvári Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!