Szeged és környéke

2019.05.24. 22:33

Már majdnem három kiló Szonja, a vadaspark fehér kisoroszlánja - fotók

Pénteken bemutatták a sajtónak. Anyja jól gondoskodik róla, pedig kézben nevelt oroszlán volt: máris megduplázta a születési súlyát.

Timár Kriszta

Másfél hete született meg a Szegedi Vadasparkban Szonja, a fehér oroszlán, akit pénteken mutattak be a sajtónak. Édesanyja meglehetősen nagy hangon reklamált, hogy elválasztották kicsinyétől, és pár perc után Szonja is keservesen nyekergett.

Fotó: Karnok Csaba

Szonja nagyjából másfél kilóval született május 15-én, mostanra megduplázta súlyát. Fotó: Karnok Csaba

Ebből arra következtettünk, hogy egyiküknek sem tetszik, hogy néhány percet külön kell tölteniük. Ehhez képest azt láttuk, hogy amikor ismét beengedték a kisoroszlánhoz Nadját, a nős-

tény rá sem hederített kölykére, sokkal jobban érdekelte a csirke, melyet fájdalomdíjként bekészítettek neki gondozói. Azt komótosan megeszegette, majd ezt követően oldalra sandítva konstatálta, hogy megvan még Szonja, és nyugodtan feküdt tovább, tisztes távolságban.

Bemutatták a sajtónak a Szegedi Vadaspark fehér kisoroszlánját - GALÉRIA

Aggodalomra egyébként semmi ok: bár anyja a rivaldafényben azt mutatta, hogy ridegen viszonyul az oroszlánbabához, igazából jó anyja kicsinyének. Bár kézben nevelt oroszlán volt, vagyis az anyai ösztönöket nem tudta tanulni, első kölykénél megtapasztalta, mit jelent az anyaság, így Szonját már megfelelően gondozza, segíteni sem kell neki.


A vadaspark legifjabb jövevénye ennek megfelelően szépen fejlődik: már 2,8 kilót nyom, vagyis megduplázta súlyát. Apja egyelőre csak rácsokon keresztül láthatja, de néhány hét múlva vele is összeengedik majd, hogy teljes lehessen a család.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!