Szeged és környéke

2017.10.19. 14:53

Már nem kötelező ellenőrizni a családi házak kéményét: ezentúl a kéményseprő akkor jön, ha hívják

Csongrád megye - A törvénymódosítás életbelépése után már csak akkor jön a kéményseprő, ha kihívjuk. A munkáért továbbra sem kell fizetni. Az Országgyűlés kedden döntött a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzésének megszüntetéséről.

Kovács Erika

Ez is megelőzhető


Csongrád megyében tavaly 16, idén, október 18-áig 14 kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat. A gyors beavatkozásnak köszönhetően nem terjedt át a tűz a lakásokra. – Sokan fűtenek szilárd tüzelőanyaggal, ami fokozza a kéményben a korom lerakódását. Fontos, hogy a fűtőberendezésben csak olyan tüzelőanyagot égessenek, amelyre azt megtervezték – javasolta Mukics Dániel országos katasztrófavédelmi szóvivőhelyettes.

– Pár éve majdnem kigyulladt a házunk. Eldugult a kéményünk, jött vissza a füst. Szerencsére időben észrevettük a bajt – mondta a hódmezővásárhelyi Rácz Sándor. – Már csak ezért is nagyon fontosnak tartom, hogy minden évben ellenőrizzék a szakemberek a kéményeket. Kicsi a gyermekünk, nekünk már szeptember elején fűtenünk kellett. Mivel addig nem ért ide a kéményseprő, én takarítottam ki a kéményt. Rá egy hétre csengetett be. Nem tehetett róla. Akkor kerültünk sorra. Már csak annyi feladata maradt, hogy leellenőrizze a munkámat. Elégedett volt vele – mondta Rácz Sándor.

 

– Jobb lesz, ha időpontot lehet majd egyeztetni. Úgy ütemezzük, hogy nyár végén kerüljünk sorra – vette át a szót a felesége, Tóth Vanda.


Az Országgyűlés kedden döntött a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzésének megszüntetéséről. Ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végzi el a munkát a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.

Ezentúl a kéményseprő akkor jön, ha hívják. Fotó: Jóri András/Katasztrófavédelem

Ezentúl a kéményseprő akkor jön, ha hívják. Fotó: Jóri András/Katasztrófavédelem

A belügyi tárca az előterjesztésben ezt azzal indokolta, hogy a jelenlegi szabályozás szerinti évenkénti, kétévenkénti kéményellenőrzés adminisztrációs és időbeli terhet jelentett a családi házakban élőknek. A jövőben a tulajdonosok maguk rendelhetik meg az ellenőrzést és a tisztítást, arra az időpontra, amikor otthon lesznek. Így nem függnek a szolgáltató munkavégzési rendjétől. Csongrád megyében azokon a településeken, ahol a katasztrófavédelem végzi a kéményseprést, a tapasztalat szerint a családiház-tulajdonosok 15 százaléka nem engedte be a szakembereket, hogy elvégezzék a kötelező ellenőrzést, illetve a kotrást.


– Nem helyeslem, hogy megszüntetik a kötelező ellenőrzést – ez az ugyancsak vásárhelyi Dezső Ernőné véleménye. – Így is sokan vannak, akik nem engedik be a kéményseprőt, pedig már ingyenes a kotrás. Ha ez majd úgy működik, hogy mindenki maga hívja ki a kotrót, akkor lesznek, akik legyintenek, hogy tavaly sem volt baj, nem lesz idén sem. Pedig hány kéménytüzes esetet látni a tévében!

 

Polgárőrök vagyunk a férjemmel. Néhány éve jártunk ilyen tűznél. A helyszínt biztosítottuk. Szörnyű volt látni a család tragédiáját. Egy élet munkája veszett kárba. Én továbbra is kötelezővé tenném a kéményellenőrzést. Sőt, szigorúbb büntetést rónék ki arra, aki nem nézeti át a kéményét.

 

Tóth Vanda szerint jobb, ha mindenki maga választhatja meg, mikor jöjjön a kéményseprő. Fotó: Kovács Erika

Tóth Vanda szerint jobb, ha mindenki maga választhatja meg, mikor jöjjön a kéményseprő.

Fotó: Kovács Erika

– Én nyugdíjasként általában itthon vagyok. Híre megy, ha már a környékben jár a kéményseprő. Olyankor kilesem, nem megyek sehová – ezt már a szentesi Rádai Jenőné mondta. – A gyerekeim viszont dolgoznak, nekik jobb lesz az időpont-egyeztetés. Egyébként az ember magától is érzi, ha baj van. Nem úgy ég a tűz, ahogy szokott, a kályha füstöl. Nálam is előfordult már. Azonnal szóltam a kéményseprőnek. Jött soron kívül, és elhárította a bajt.

A szellőzésen múlik


Ahol nyílt égésterű eszközzel fűtenek, főznek, a berendezések a szoba levegőjét használják az égéshez. Ha nem jut elég levegőhöz a készülék, akkor – legyen bármennyire jó állapotban kémény – visszaáramlik az égéstermék. Másodpercek alatt veszélyes mennyiségű szén-monoxid termelődik. A kandallót, cserépkályhát, olajkályhát, vegyes tüzelésű kazánt használók ugyanúgy veszélyeztetettek, mint azok, akik gázzal fűtenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!