Szeged és környéke

2008.08.05. 20:46

Már szerb állampolgár az adóadósság toplistáját vezető férfi

Szeged - Cégnyilvántartás szerint már szerb állampolgár az APEH-nak több mint egymilliárd forinttal tartozó, szegedi székhelyű TREND-ABAKUSZ kft. tulajdonosa.

Munkatársunktól

A szabadkai férfi azt mondta, ő nem vette meg a céget, visszaéltek az adataival. A magánszemélyek adóadósság toplistáját vezető, két szegedi gyorsétteremben is érdekelt férfi elhárította kérdéseinket.

– Soha nem hallottam a TREND-ABAKUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ről, nem vettem meg azt a céget, így nem is tartozhatok a magyar adóhatóságnak több mint egymilliárd forinttal – nyilatkozta lapunknak Bedic Vince. A szabadkai férfi hangján érezni lehetett, hogy nagyon meglepődött. Kezdetben nem is értette meg, hogy miről faggatjuk.

Országosan a 14. helyezett

Mint azt néhány napja megírtuk, négy Csongrád megyei magánszemély és ugyanannyi vállalkozás szerepel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) „jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók" legfrissebb, július 30-án nyilvánosságra hozott listáján. Csongrád megyében a legelőkelőbb helyen a fentebb említett szegedi székhelyű TREND-ABAKUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végzett. A cég 626 millió 365 ezer forint adóhiánnyal és 408 millió 574 ezer forint bírsággal az országos rangsorban is az élbolyban szerepel, a 14. helyen.

Az APEH több mint 96 millió forintot követel a szegedi Hóbiárt bisztró egyik, a cégadatok szerint szerb tulajdonosától. Fotó: Miskolczi Róbert

Az APEH több mint 96 millió forintot követel a szegedi Hóbiárt bisztró egyik,
a cégadatok szerint szerb tulajdonosától. Fotó: Miskolczi Róbert

Kopnak a cégnevek

Az APEH által közzétett adatok és a nyilvános céginformációk szerint a TREND-ABAKUSZ kft. székhelye Szeged, Honvéd tér 5/b. A fenti cím alatt mintegy tucatnyi cég, vállalkozás, ügyvédi iroda székel. Az általunk keresett társaságról azonban senki nem tudott. A homlokzatra erősített, sérült táblán viszont olvasható a cég neve, illetve ami megmaradt belőle: „US Kft.". A kft.-t korábban jegyző egyik szegedi férfit a céginfóban közölt Boros József utcai lakcímén sem ismeri senki, a szomszédok ott sem hallottak a kft.-ről. A másik, a balotaszállási tulajdonos elérhetetlen volt. A cégadatok szerint a TREND-ABAKUSZ kft.-t tavaly nyáron adták el.

– Én tavaly még Magyarországon sem jártam! – állította határozottan Bedic Vince. A korábban kamionosként dolgozó férfi elmondta, hogy az azt megelőző években gyakran járt hazánkban, de az iratait nem hagyta el, viszont az előfordult, hogy a speditőrök lemásolták az útlevelét.

A dobogó második fokán

A második Csongrád megyei, az összesített listán a 32. ásotthalmi IN4COM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 363 millió 563 ezer adótartozást és 244 millió 500 ezer forint bírságot felhalmozó cég tulajdonosát nem lehetett megtalálni az ásotthalmi tanyavilágban. A 40. és a 87. helyen álló szegedi LABOR TEAM FORTE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (adótartozása 294 millió 593 ezer forint, a hozzá tartozó bírság 234 millió 891 ezer forint) és a szintén szegedi Torma Digital Hungary Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (adóhiánya 126 millió 646 ezer forint, a bírsága 124 millió 591 ezer forint) felszámolás alatt áll.

A TREND-ABAKUSZ kft. cégtáblája a szegedi Honvéd téren. Fotó: Miskolczi Róbert

A TREND-ABAKUSZ kft. cégtáblája a szegedi Honvéd téren.
Fotó: Miskolczi Róbert

Magánszemélyek

A magánszemélyek megyei adóadósság-listáját Brcán Zorán vezeti. A két szegedi önkiszolgáló étteremben, a Hóbiárt bisztróban és a Tündérkonyhában – a cégadatok szerint – érdekelt szerb nemzetiségű férfi 96 millió 344 ezer 662 forinttal tartozik az APEH-nak. – Ezzel kapcsolatban nem akarok nyilatkozni, nem hiszem, hogy bárkit érdekelne, amit mondanék – hárította el érdeklődésünket. A megyei „rangsorban" szereplő kisteleki Török Sándor (63 millió 402 ezer forint) és a földeáki Vargáné Bertóti Erzsébet (71 millió 36 ezer forint) telefonszáma titkos, a csongrádi Bugyi Zoltán (20 millió 378 ezer forint) azt mondta, nem érti, hogy a neve miért került fel a listára, hiszen kérelmet nyújtott be részletfizetésre, és arra törekszik, hogy néhány héten belül a teljes összeget visszafizesse.

Rekord adóbevétel

Az adóhatóság dél-alföldi regionális igazgatóságának tájékoztatója szerint 2008 első félévében közel 220 milliárd forintos nettó bevételt értek el, 11,1 milliárd forinttal többet, mint 2007 hasonló időszakában. Ez az APEH szerint a feketegazdaság fehérítését szolgáló ellenőrzéseknek is köszönhető. Az összeg 36,7 százalékát, vagyis a legnagyobb hányadát Csongrád megyei adófizetők utalták az APEH-nek, a fennmaradó közel 60 százalékon Békés és Bács-Kiskun megye osztozik. Jelentősen nőtt az adózók száma is, mivel az őstermelőknek is be kellett jelentkezniük az APEH-nél. 2008 első félévében 725 vagyonosodási vizsgálatot végeztek a régióban, a megállapított adókülönbözet 3,9 milliárd forint volt.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!