Szeged és környéke

2019.03.06. 18:34

Már ültetik az új vadgesztenyefákat

Szegeden, a Szentháromság utcában a héten elkezdődött a vadgesztenyefák ültetése.

delmagyar.hu

Ahogy korábban már megírtuk, idén 19 millió forintból folytatják a vadgesztenyefasor rekonstrukcióját a Bécsi körút és a Szivárvány utca, valamint a Rákóczi utca és a Szivárvány utca közötti szakaszon. A napokban elkezdődött a munka, a Szentháromság utca mindkét oldalán felverték az aszfaltot mintegy 470 méteren, hiszen a beruházás célja: a burkolatot zöld felületre cserélni. A fásítás végére 1500 négyzetméter felesleges beton keletkezik majd. A munka keretében 1884 cserjét, illetve 13 darab hússzínű, a klímát és a kártevőket jól tűrő fát ültetnek majd el, csaknem 100 köbméter földet termőföldre váltanak, öntözőrendszer kiépítése helyett pedig kerítéssel védik meg a növényeket. A teljes rekonstrukciót a KDNP-s színekben politizáló Hüvös László kezdeményezte még 2014-ben, a munka azonban évekig állt, eredetileg 2018-ban ért volna véget, de így kitolódott 2019-re.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!