Szeged és környéke

2016.03.30. 08:30

Marad a helyén a kismamák vérvétele

Szeged - A szóbeszéd ellenére a közeljövőben nem szűnik meg a kismamavérvétel a volt kettes kórházban. A tervek szerint máshová kerülne, de azt még nem tudni, pontosan hová és mikor.

Tombácz Róbert

Aggódnak a kismamák, akik úgy értesültek, hogy megszűnik a hétköznap reggel 7 és 10 óra között csak számukra fenntartott vérvételi lehetőség az egykori kettes kórházban. Ide nemcsak Szegedről, de a környező településekről is bejárnak a leendő anyukák. Mint mondták, attól félnek, hogy ezután közösen kell majd várakozniuk a többi vérvételre érkezővel a Tisza Lajos körúti rendelőintézetben, ahol amúgy is nagy a zsúfoltság reggelente.


 – Nagyon jó, hogy van egy ilyen külön lehetőség. Szeretünk ide járni, kedvesek a munkatársak, és nem kell sokat várnunk. Én például biztosan nem bírnék ki négy órát étlen-szomjan egy olyan váróban, ami a nagy SZTK-ban van – foglalta össze több kismama véleményét [namelink name="Ádám Beatrix"]. Az ötödik hónapban lévő kismama is úgy hallotta, a Kálvária sugárúti vérvételnél „nagyon rezeg a léc".

 

Ádám Beatrix nemcsak a babáját, a jelenleg az egykori kettes kórházban lévő kismamavérvételt is félti. Fotó: Karnok Csaba

Ádám Beatrix nemcsak a babáját, a jelenleg az egykori kettes kórházban lévő kismamavérvételt is félti. Fotó: Karnok Csaba

 Megkerestük az ügyben a szegedi klinikai központot is, ahonnan azt az információt kaptuk, hogy a közeljövőben nem tervezik a kismamavérvétel megszüntetését a Kálvária sugárúton. Más forrásból úgy értesültünk, évek óta szó van a Kálvária sugárúti kismamavérvétel áthelyezéséről, de ez nem jelenti azt, hogy a kismamák külön vérvétele meg is szűnne, és semmiképpen sem kerülnének a Tisza Lajos körúti rendelőintézetbe. Úgy tudjuk, egyes tervek szerint a korábbi Kaáli Intézet helyén, a női klinika területén lenne a vérvétel helyszíne. Ez már csak azért is logikus, mert a női klinikán a kismamák többsége egyébként is megfordul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!