Szeged és környéke

2016.06.06. 14:29

Mától ingyen utaznak Szegeden a mentősök

A vidéki települések közül elsőként Szegeden hagyta jóvá a közgyűlés, hogy díjmentesen használhassa a helyi tömegközlekedést az ország összes mentődolgozója.

Dombai Tünde

– Az Országos Mentőszolgálat szerette volna valamivel támogatni a komoly és felelősségteljes munkát végző munkavállalóit. Hiszen ők sem anyagi, sem társadalmi megbecsülést nem kapnak – mondta érdeklődésünkre [namelink name="Zentay Attila"], az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója. Első lépésként egy hónapja a főváros biztosított díjmentes tömegközlekedést az aktív mentődolgozóknak. A regionális igazgató kezdeményezésére pedig vidéken először Szeged csatlakozott.


A legutóbbi közgyűlés jóváhagyta, hogy az ország összes aktív mentődolgozója Budapest után Szegeden is ingyen használhassa a buszokat, trolikat és villamosokat. A járműveken pedig akár szolgálaton kívül is segítséget nyújtanak, ha szükséges, hiszen ez törvényi kötelességük is.


A főorvos szerint az intézkedés fontos gesztus a várostól. Elmondta, eddig a dolgozóik gyalog, kerékpárral, legfeljebb nagy hidegben jártak tömegközlekedéssel. Van olyan munkavállalójuk, aki ezután Röszkéről Szentmihályig jár már csak biciklivel, és ott buszra száll át. Elárulta, a mentő-gépkocsivezetők és -ápolók havonta nettó 100-110 ezer forintot visznek haza délutános, illetve éjszakás pótlékokkal együtt. A tárgyalásokat Kecskeméten és Békéscsabán folytatja a napokban.


 – Így 7 ezer forinttal több marad havonta a családi kasszában, persze hogy nagyon örülök a lehetőségnek – mondta a [namelink name="Szakács Károly"]. A mentőszakápoló 23 éve dolgozik a szegedi szolgálatnál. Felesége is egészségügyi dolgozó, ő 95 ezret visz haza. Minden fillérre szükségük van, hogy óvodás kisfiukkal együtt kijöjjenek a pénzükből.


Az intézkedés maximum 100 mentődolgozót érint Szegeden nap mint nap. Nekik nem kell megvenniük havonta a 7 ezer forintos összvonalas bérletet. A városnak a gesztus havonta 700 ezer forintjába kerül, évente pedig 8,4 millióba – tájékoztatott [namelink name="Nagy Sándor "]fejlesztési alpolgármester.


A fővárosban térítésmentesen utaznak most már a mentősök, tűzoltók, rendőrök és közterület-felügyelők. Szegeden – az országos szabályok szerint – ingyen közlekedhetnek a 6 éven aluliak és a 65 éven felüliek. Emellett igazolvánnyal a vakok és hallássérültek, illetve kísérőjük, államkincstári igazolvánnyal rendelkező rászorulók és kísérőjük, fogyatékkal élők és kísérőjük, valamint a hadirokkantak és hadiözvegyek. És városi rendelet szerint mától a mentősök.

Ön kit utaztatna díjmentesen?


Lengyel Zsuzsanna: – A 14. életévét be nem töltött gyerekeknek adnék ingyenes utazást, valamint a vakoknak kizárólag. Akinek van jövedelme, fizesse meg a bérletet! Talán akkor le tudna ülni a bérletes/jegyes utazó is végre. Frankó-Dóró Zoltán: – Ha nem is ingyenes, de közalkalmazotti kedvezmény jól jönne... Igaz, a klinikai parkolásért is levonnak 8000 forintot a dolgozóktól, ha be akarnak autóval állni a munkahelyükön a parkolóba. Waldmann B. Gábor: – A tűzoltókat meg a nővéreket. Bírók meg ne is szállhassanak fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!