Hallgassa élőben!

Meg kell fizetni az egyéni és ötletes rendszámokat

Több mint 110 éve létezik rendszám Magyarországon - mai formáját 1990 óta használják. A három betű-három szám kombináció hat-nyolc éven belül fut ki teljesen. Egy sima rendszám párja 8500, egy egyénileg kiválasztotté 112 ezer 450, míg egy teljesen egyedié 435 ezer forint.

– Adóval és adózási ügyekkel foglalkozó jogász vagyok. Az egyik ügyfelem ragasztotta rám egy sikeres ügy után a Pénz Bond nevet – mondta Lelkes Péter. Az adózási ügyvéd ekkor elhatározta, hogy egy egyénileg kiválasztott rendszámot szereltet autójára.

– Eredetileg az ÁFA-001-et szerettem volna, de Á betűvel nem adtak ki rendszámot Magyarországon. Így döntöttem a Pénz Bond becenév alapján az ADO-007 mellett. A számról mindenkinek a híres ügynök jut az eszébe – mondta.

A JOG ,,csak
A JOG „csak” 112 ezer 450 forintba kerül annak, aki egyénileg választja. Fotó: Frank Yvette

Az ötletes rendszámot májusban vásárolta. Bár ez a rendszám régen eredetileg is forgalomba került, ha valaki egyénileg választ ki egy ilyet, azaz nem elégszik meg az éppen soron következő táblával, annak 8500 forint helyett 112 ezer 450 forintot kell fizetnie – tájékoztatta lapunkat a Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata. Egy teljesen egyedi rendszámtábla pedig – ami 4 vagy 5 betűből és 1 vagy 2 számjegyből áll – 435 ezer forint.

– Az okmányirodában csak néztek, hogy ki az, aki ilyen rendszámot választ magának, és még ilyen sokat is fizet érte. De megérte, mert útközben sokan rám villognak vagy rám dudálnak. Jelzik, hogy tetszik nekik a rendszámom – magyarázta az adójogász. Magyarországon a legújabban kiadott rendszámok már P betűvel kezdődnek.

– Egy adott betűjellel kezdődő rendszámtábla-sorozat megközelítőleg két évig tart ki. Így nagyjából még 6-8 évre elegendők a 3 betű- 3 szám karakterű rendszámtáblák – tájékoztatott a kormányhivatal. Arról egyelőre nincs információjuk, hogy azután milyen típusú és milyen karakterisztikájú rendszámtáblákat gyártanak majd.

Kinek a PAP, kinek a PAPNE. Utóbbi teljesen egyedi rendszámtábla lenne, és 435 ezer forintot kellene fizetni érte. Fotó: Frank Yvette
Kinek a PAP, kinek a PAPNE. Utóbbi teljesen egyedi rendszámtábla lenne, és 435 ezer forintot kellene fizetni érte. Fotó: Frank Yvette

Egy rendszám ugyanis nem kerülhet vissza a fogalomba, azt leadása után megsemmisítik. A kormányhivatal tájékoztatása szerint a közrendbe, közerkölcsbe vagy jogszabályba ütköző rendszámtáblákat még kérésre sem gyártják le. Hogy mi számít trágárnak, azt végső soron a kérelmet elbíráló hatóság dönti el. Jogszabályba ütköző lehet egy védjegyoltalom alatt álló szó (PEPSI), szintén tiltott az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) rövidítés, és nem igényelhető rendszám a TEK sem.

Az automobilok terjedésekor hamar igénnyé vált megjelölésük. 1906-ban a legnagyobb rendszám a 351-es volt.
Az 1910 áprilisában kiadott belügyminisztériumi rendelet az ország területét 15 járműkerületre osztotta. Ezek a kerületek egy-egy betűjelzést kaptak, amelyet a rendszám-táblán fel kellett tüntetni.

A rendszámok egy betűből egy kötőjelből és három számjegyből álltak, kivéve Budapestet, ahol a rendszámok római számmal kezdődtek. A második világháború után új szabályozást vezettek be. A nyersanyaghiány miatt a rendőrség nem tudott rendszámtáblákat gyártatni, ezért azt a tulajdonosok maguk készítették. 1948-ban, a benzinjegyek bevezetésekor derült ki, hogy sokan kitalált rendszámukkal engedély nélkül közlekedtek.

1958-tól vezették be a hatkarakteres rendszámokat, amelyek két betűből és négy számból álltak, közöttük rövid kötőjellel. Magyarországon a gépjárműveken jelenleg 6 karakteres rendszámot használnak, ami sorozatrendszám esetén három betűből és három számból áll. Kibocsátásuk 1990 augusztusában kezdődött.

Olvasóinktól számos rendszámot kaptunk:

A mellékelt fotón látható rendszámot a Főnököm kérte a félpótkocsira. Fotó: Seres Tibor
A mellékelt fotón látható rendszámot a Főnököm kérte a félpótkocsira. Fotó: Seres Tibor
Juhász Tamás kedvét azonnal feldobta ez a rendszám, amint összeolvasta…

Dani Zsolttól pedig egy egész galériányit kaptunk, íme a legjobbak:

Döbbenetes állítás: így nézhetnek ki valójában a földönkívüliek
Az idegenekre inkább egyfajta mesterséges intelligenciaként kell tekinteni, mint alacsony, színes emberkékre vagy alakváltó lényekre...
A spanyolok büntetőt rontottak, Lewandowski első gólja pontot ért
Mindkét csapat nyerhetett volna – a döntetlen egyiküknek sem főnyeremény.
Sokat romlott a magyar énekes állapota, az ágyban is alig tud felülni
Váratlanul sokat romlott Dobos Attila állapota, miután a szerelme magára hagyta egy kis időre.
Lochte lemarad az olimpiáról
A hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte nem lesz ott a tokiói olimpián, mivel 200 méter vegyesen csak hetedikként zárt az amerikai úszók ötkarikás válogatójának pénteki napján.
Egyre több illegális bevándorló száll partra Olaszországban
Több mint 1500 migráns ért partot Olaszországban egyetlen nap alatt, többségüket Lampedusa szigetére vitték, ahol ismét problémák akadtak az elszállásolásukkal.
Hajrá Magyarország! – üzente Matteo Salvini
A jobboldal egységét hirdette szombaton Rómában utcai pártdemonstráción a Liga elnöke.