Szeged és környéke

2008.09.18. 23:03

Megéri az árát a szegedi színházbérlet

Szeged - A Szegedi Nemzeti Színház új vezérkara a 2008/2009-es évadra megváltoztatta a bérleti rendszert: számos kedvezménnyel jelentős megtakarítást érhet el az előrelátó néző.

Munkatársunktól

– Fontos tudni: a bérletek árát úgy határoztuk meg, hogy már önmagukban is tartalmaznak kedvezményt, ezenfelül továbbiak – például a diákok, pedagógusok és nyugdíjasok számára 20 százalék – is igénybe vehetők. A bérletvásárlásnak vannak nem forintosítható előnyei is: az igazán jó helyek csak így biztosíthatók. Sokan azért ragaszkodnak hozzá, hogy minden évadban újra kiváltsák a megszokott bérletüket, mert a legjobb helyek hamarabb elkelnek, és szóló jegyeket csak a maradék helyekre lehet venni. Viszonylag kevés bérletszünetes előadásra lehet számítani, mert sok bemutatót tartunk. A bérlet mellett szól az is: sokan halogatják a kiszemelt darab megtekintését, ezért gyakran úgy járnak, hogy a produkció közben lekerül a műsorról, így lemaradnak róla. A bérlet pici kényszerítő erő arra, hogy időben eljöjjenek megnézni az előadásokat – hangsúlyozza Gyüdi Sándor.


A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója úgy véli: a néző ugyan nem ismeri az adott szezonban műsorra tűzött produkciókat, arra azonban számíthat, hogy a bérletének évek során kialakult karaktere nem változik évadról évadra, figyelembe veszik az igényeit az adott csomag összeállításakor. Újdonság a szabad bérlet, amely bármely három nagyszínházi vagy kisszínházi bemutatóra váltható, és az ára – 5400 és 4200 forint – jóval kedvezőbb, mint a szóló jegyeké. A szabad bérlet tulajdonosait előre értesítik arról, hogy a következő hónapban milyen előadásokat nézhetnek meg, így előnyt élveznek a jegyvásárlókkal szemben. A színház számos más, speciális kedvezményt is biztosít a publikumnak: a kerekes székes mozgássérültek – ha előre jelzik érkezésüket – mindkét játszóhelyen egységesen ezer forintos belépővel nézhetik meg az előadásokat.

Last minute akciót hirdetnek a NOE tagsági kártyával rendelkező nagycsaládosok részére: előadások előtt legkorábban öt nappal négy vagy több jegy vásárlása esetén 30 százalék kedvezményt vehetnek igénybe. Szeptember végén indulnak az első bérletes színházi esték, mindegyik bérletet a benne szereplő első előadás napjáig lehet megvásárolni.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!