Megfejthető a Kádár-titok?

Moldova nem szakmai könyvet írt

– Húsz év elegendő távlat-e ahhoz, hogy tényszerűen, politikai felhangok
nélkül megítélhető legyen Kádár János munkássága?

– Tényszerűen és politikai felhangok nélkül lehet, sőt, szükséges is
foglalkozni Kádárral és a Kádár-korszakkal. A történetírás természete azonban olyan, hogy a teljes objektivitás nagyon nehezen vagy talán egyáltalán nem érhető el. Nemcsak ebben, hanem más tárgykörben  sem. Gondolja meg, hogy a magyarok eredetével kapcsolatban is mennyire különböző interpretációk vannak forgalomban. A nagy választóvonal nem a különböző szakmai vélemények, hanem a szakmaiság és a sarlatánság között húzódik.

Konkrét példával élve: Huszár Tibor Kádár-könyve egyike a szakmailag
lehetséges interpretációknak. Moldova György könyve azonban már kívül esik a szakmaiság fogalmán.

– Ön milyen embernek és milyen politikusnak tartja az MSZMP egykori első emberét?

– Kádár nagyon szegény – ma úgy mondanánk: többszörösen hátrányos
– környezetben szocializálódott. Ezért egyáltalán nem meglepő, inkább természetes, hogy a rendszer megdöntésére és az egalitáriánus
társadalmi viszonyok kialakítására törekvő kommunistákhoz csatlakozott. Fiatal korában valószínűleg őszintén hitte, hogy csak akarni kell és holnapra valóban kiforgatják sarkából a világot. Tudjuk, hogy 1945 után ebben egyre kevésbé, 1956 után pedig valószínűleg egyáltalán nem hitt. Ezzel szemben cinizmustól sem mentes, vérbeli pragmatikus politikussá vált. Továbbra is hitt azonban a jövedelmi különbségek alacsony szinten tartásának a lehetőségében. És persze tudta azt is, hogy amit Nagy Imrével és társaival tettek, megbocsáthatatlan
bűn. Későbbi politikájának megértéséhez az egyik kulcs valószínűleg a vezeklés szándéka.

Felelős volt az '56-os megtorlásokban

– Mekkora felelősség terheli Kádárt az 1956-ot követő megtorlásokért, mennyire volt döntéseiben a szovjet pártvezetés foglya? Mennyire szabad
mozgástérrel bírt a forradalom utáni Magyarország politikai rendszerének kiépítésében, később irányításában?

– Az 1956 utánimegtorlásokért a magyar vezetők közül Kádárt a lehető
legnagyobb felelősség terheli. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a szomszédos államok vezetői még súlyosabb retorziókat követeltek, s hogy a Szovjetunió beleegyezése nélkül semmiféle megtorlásra nem kerülhetett volna sor. Nem tudjuk, hogy Nagy Imréék kivégzését a Kreml vagy Kádár kezdeményezte- e. Tudjuk viszont, hogy Kádár nem ellenezte a justizmordot, s azt is, hogy a szovjet vezetők nem igyekeztek megakadályozni. Ami a politikai rendszert illeti: közismert, hogy néhány év múltán a „legvidámabb barakk" lettünk a „szovjet táborban". A kelet- európai diktatúrákon belül a Kádár-rendszer viszonylag kevésbé volt represszív és az élet számos területén hozott javulást az 1956 előtti Rákosi-korszakhoz képest. Ez ugyanúgy Kádár nevéhez kötődik, mint az 1956 utáni megtorlások.

Gorbacsovig kedvelt ember lehetett

– Miként tudta Kádár elérni, hogy alig húsz évvel a levert forradalom után
az ország kedvelt első embere lett és a Nyugat is a legelfogadottabb kommunista vezetőként tárgyalt vele?

– Nem tudom, hogy az 1970-es évek közepén Kádár valóban az ország
„kedvelt" embere volt-e. Én inkább azt mondanám, hogy a rendszer elfogadottb embere volt. És hogy miért volt elfogadott kül- és belföldön egyaránt? Azért, mert nagyon messze távolodott a kommunista diktatúra sztálinista modelljétől, s az emberek többsége úgy gondolta, hogy a „szovjet táboron belül" a keretek tovább már nem tágíthatók. Úgy hiszem, hogy Gorbacsov 1985-ös hatalomra jutásáig ez így is volt. Utána viszont változott a helyzet. Az új fejleményekkel Kádár már nem tudott s talán nem is akart lépést tartani. Így amikor a demokratikus ellenzék 1987-ben kiadta a jelszót, hogy Kádárnak mennie kell, a társadalom egyáltalán nem állt ki korábban elfogadott vezetője mellett. Az 1980-as évek második felében – döntően a gazdasági hanyatlás és az ebből adódó szociális problémák miatt – a rendszer és személy szerint Kádár is elveszítette legitimitását.

Kommunista dogmák zárójelben

– Mi a titka annak, hogy Kádárt még ma is nagyon sokan elismerésre méltó politikusnak tartják? Vajon ez a népszerűség miért nem hoz sikert a kádári szellemiséget felvállaló, mégis rendkívül alacsony támogatottságú Magyar Kommunista Munkáspártnak?

– Kádár népszerűsége két tényezővel magyarázható. Részben az általa működtetett rendszer ama sajátosságaival, amelyek előnyére különböztették meg a szomszédos országok szocializmusától és elődje, Rákosirend - szerétől egyaránt. Másrészt a rendszerváltozás utáni átalakulásokkal. A több évtizedes egalitáriánus viszonyok után a szociális különbségek kiéleződtek és milliós nagyságrendben csúsztak le családok, vesztették el a munkahelyüket és deklaszszálódtak. Azok számára, akik primer életszükségleteik biztosításával vannak elfoglalva, a demokratikus értékek általában nem sokat jelentenek. És hogy ugyanezek az emberek miért nem lelkesednek a munkáspártért? A válasz nagyon egyszerű.

A kádári kisember Kádár és a kádárizmus iránt érez nosztalgiát, nem pedig a kommunizmus és az osztályharc iránt, ami a munkáspárti politikusok megszólalásait jellemzi. Másként fogalmazva: az 1960-as és az 1970-es években nem azért fogadták el Kádárt, mert kommunista volt, hanem azért és annyiban, mert és amennyiben a kommunista dogmákat zárójelbe tette.

Az örökség

– Az úgynevezett „kádári örökség"nek van-e ma is vállalható része, és mi az, amit örökre el kellene felejtenünk?

– Semmit nem szabad elfelejtenünk és mindenre emlékeznünk kell! A fényre és az árnyoldalakra egyaránt. A későbbi generációk úgyis felejteni fognak. Ötven-száz év múlva a szovjet táborban töltött közel fél évszázad ugyanolyan történelmikorszak lesz, mint ma a dualizmus kora vagy a Horthy-korszak. Vagyis el fogja veszíteni aktuálpolitikai jelentőségét, s ha viták lesznek róla, azok csak a történészeket és leghűségesebb olvasóikat fogják érdekelni.

Fiumétől a Fiumei útig

Kádár János (eredeti nevén: Csermanek János) 1912. május 26-án született Fiumében. Már gyermekkorában Budapestre került, ahol írógép-műszerészi szakmát tanult. 1930-tól tagja az illegalitásban működő kommunista pártnak. 1943-ban választották a KMP vezető titkárává, ettől kezdve használta a mozgalomban felvett Kádár János nevet. A II. világháború után számos jelentős funkciót töltött be a kommunista pártban és az államapparátusban, így többek között volt belügyminiszter is. 1951-ben letartóztatták, börtönéből 1954-ben szabadult. 1956. október 25-én lett a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára, a Nagy Imre-kormányban államminiszteri tisztséget töltött be. Október 30-án alapító tagja, vezetője az MSZMP-nek, november 1-jén szembefordult a forradalommal, a Szovjetunióba ment, majd november 7-én tért vissza Budapestre. A párt első embereként irányítja a forradalmat követő megtorlásokat. Ezt követően az MSZMP vezetője 1988 tavaszáig. Leváltását követően pártelnök, 1989 májusában az ekkor más súlyos beteg Kádárt minden párttisztségéből felmentették. 1989. július 6-án 9 óra 16 perckor halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság kihirdette Nagy Imre és társainak rehabilitációját. Kádárt a Fiumei úti sírkertben temették el. Halálának közvetlen oka légzési és keringési elégtelenség volt.

Kifosztott sír

2007. május 2-án a budapesti Fiumei úti temetőben ismeretlen tettesek megrongálták Kádár János és felesége síremlékét, és onnan a hamvakat
tartalmazó urnát, valamint csontmaradványokat vittek el. Mint az ORFK
sajtóosztályán tájékoztattak: az ügyben az eljárást – rongálás bűntett
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – a Budapesti Rendőr főkapitányság végezte. A nyomozás során közel hatszáz személyt hallgattak meg. A nyomok, a szakértői vélemények, illetve a tanúk által előadottak alapján sem merült fel olyan adat, tény vagy bármilyen más bizonyíték, amely a rongáló személyének beazonosítását lehetővé tette volna. Ezért a rendőrség megszüntette az eljárást .