Szeged és környéke

2019.02.12. 15:48

Megint elítélték a pusztaszeri légi balesetet okozó pilótát

Hazugságra akarta rávenni a gyerekekre vigyázó tanárokat, ezért egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a pusztaszeri légi balesetet okozó pilótát kedden. A döntés jogerős.

Suki Zoltán

Az igazságügyi elmeorvos szakértői véleményének ismertetésével kezdődött a pusztaszeri légi balesetet okozó pilóta ügyének tárgyalása a Szegedi Törvényszéken kedden. A szakértő szerint a férfinak nincsenek és nem is voltak mentális problémái, azaz tisztában volt azzal, hogy bűncselekményt követ el. A pilótát most azzal vádolták, hogy miután balesetet okozott, két szemtanút is arra próbált rávenni, hogy azt mondják, a megsérült lány hibájából történt a baleset.


Ismert: még 2014 júliusában okozott balesetet a tapasztalt pilóta, aki korábban vadászgépeken is repült. Manőverezés közben elvesztette az uralmát a gép felett, és elsodort egy 18 éves kecskeméti lányt. A kisgép egyik kereke fejen találta Évát, akit életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel vittek a szegedi traumatológiai klinikára. A lány néptánctáboros fiatalokkal volt, egyikük a születésnapját ünnepelte, a többiek őt fizették be egy repülőútra. A társaság a földről figyelte a repülést.


Az ügyészség a vádiratban azt írta: a pilóta, hogy a lent tartózkodókat megviccelje, úgynevezett áthúzást hajtott végre. Ez azt jelenti, hogy a reptéren tartózkodók feje felett repült el közvetlenül. Az egyik ilyen manőver közben olyan alacsonyan repült, hogy a nézelődők egy részének le kellett guggolnia, illetve el is kellett futniuk, hogy ne sérüljenek meg. A következő ilyen manőverkor ütközött a kisgép egyik kereke a lány fejének.


A Szegedi Törvényszék most helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és két rendbeli hamis tanúzásra való felbujtásért 1 év 6 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a férfit. Ez a döntés már jogerős.


A hamis tanúzáson kívül a baleset okozása miatt is volt eljárás a pilóta ellen. Abban légi közlekedés veszélyeztetése miatt ítélték el. Első fokon négy év letöltendő börtönbüntetést kapott, amit másodfokon két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre enyhített a Szegedi Törvényszék. A döntést azzal indokolták, a férfi negyven éven át nem okozott balesetet, és sosem volt büntetve.

Ha szeretne az üggyel kapcsolatban olvasni, akkor az alábbi linkeken megteheti:






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!