Szeged és környéke

2016.07.07. 09:50

Megnéznék a nyugdíjast, aki jobban él, mint hat éve

Szeged - Olvasóink döntő többsége szerint a nyugdíjasoknak rosszabbul megy a soruk, mint hat éve. Hiába nyilatkozta az ellenkezőjét Rétvári Bence államtitkár. A megkérdezettek spórolnak, amin csak tudnak.

Dombai Tünde

Rekorderek


Június 1-jén egyetlen magyar nyugdíjas részesült kétmillió forint feletti ellátásban – idézte az államtitkár az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság statisztikáját. (Ez több mint 20-szorosa a 98 ezer 747 forintos megyei átlagnyugdíjnak.) Tavaly januárban a csúcstartó 1,3 millió forintot kapott, két éve „mindössze" 870 ezer forintot. Az ugrásszerű változásra másfél éve lehet rásegíteni, ugyanis akkor törölték el a nyugdíjbefizetések plafonját.

– Politikus mondta, hogy jobban élnek a nyugdíjasok, mint hat éve? Nem kell mindent elhinni! – legyintett [namelink name="Rétvári Bence"] (KDNP) államtitkár kijelentésére egy petőfitelepi asszony. Nyugdíjas olvasónk név nélkül bár, de hozzátette, szorosan követi az árváltozásokat. Szintén nyugdíjas lányával együtt igyekeznek kihasználni az akciókat egy-egy nagyobb bevásárlással. A rezsije is nőtt, bárki állítja is az ellenkezőjét. Úgy látja, csak azzal spórol, amit nem vesz meg, nem fűt el.

 

[namelink name="Tóth Lajosné"] is csodálkozott a politikus nyilatkozatán. Ő is figyeli az akciókat, és fia, László autós segítségét kéri a nagyobb beszerzéseknél. Követi a leárazásokat, így is a duplájába kerül neki minden tejtermék, mint másoknak, mivel laktózérzékeny. A nyugdíjas asszony mosolyogva megjegyezte, azzal spórol, hogy szerencséjére szereti az olcsóbb csirkeszárnyat.


A béketelepi [namelink name="Bagó Árpád"] szeretne találkozni azzal a nyugdíjassal, aki jobban él, mint hat éve. Még inkább azzal, aki kétmillió forintos nyugdíjat vesz fel havonta. Ő a feleségével úgy fogja meg a pénzt, hogy kiskertjükben megterem zöldség, gyümölcs. Ezenkívül nem nyaralnak, nem ruházkodnak, sőt az is luxus, ha beülnek 21 éves autójukba.

 

– Kiszámíthatóbb és érezhetően jobb a nyugdíjasok helyzete napjainkban, mint amilyen hat évvel ezelőtt volt – nyilatkozta a minap [namelink name="Rétvári Bence"]. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta, a nyugdíjak összegszerűen 21,1 százalékkal magasabbak most, mint hat éve. Az elmúlt időszakban a forint értékállóságának és az alacsony inflációnak az egyik legnagyobb nyertesei a nyugdíjasok voltak. A politikus hozzátette: a nyugdíjak értéknövekedésének garanciája a Fidesz–KDNP-kormány, hiszen a szocialisták elvették a 13. havi nyugdíjat, a kormányzat pedig többszörösen kompenzálta azt a hatéves kormányzása alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!