Mégsem a tragédia miatt veszteglő vonatból folyt ki az olaj Algyőnél, nincs gazdája a szennyezésnek

szponzorált tartalom
Így fizethet egyszerűen és biztonságosan az interneten
Őrizetbe vették a román pénzmosás ellenes hivatal volt vezetőjét
Érettségi bizonyítványának meghamisításával gyanúsítják.
Idegenbeli győzelemmel rajtolt a bajnokságban a Naturtex-SZTE-Szedeák
Remek csapatjátékot bemutatva, magabiztos, idegenbeli győzelemmel mutatkozott be az új szezonban a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely huszonkét ponttal győzött Jászberényben. James Dickey pazar meccsel nyitott szegedi mezben.
Négy afrikai oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban
A négyes ikreket pénteken mutatták be a sóstógyógyfürdői látványosságban.
Soltész: a templomfelújítás a közösséget szolgálja
A budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplom felújításához a kormány 50 millió forinttal járult hozzá.
Önkéntes segítőkre várnak az idősek Kiskundorozsmán
A járványhelyzet Kiskundorozsmán is összefogásra ösztönözte az embereket, maszkvarrásba és adománygyűjtésbe kezdett a Dorozsmai Angyalok nevű csoport, azonban most ismét a helyiek összefogására van szükség.
Bezárják a szlovákiai középiskolákat, áttérnek a távoktatásra
Az intézkedés célja megfékezni a koronavírus-járvány további terjedését.