Szeged és környéke

2014.09.02. 18:07

Megtelt a szegedi logisztikai központ

600 milliós beruházással, uniós támogatással növénynemesítő állomás épült a SZILK területén, a létesítményt kedden adták át. Botka László polgármester elmondta: már nincs szabad terület a parkban.

Munkatársunktól

– Vezető világcég hozott 600 millió forintos beruházást Szegedre, abba az ipari parkba, amelynek 45 hektárját tíz évvel ezelőtt kapta meg a város az államtól, és amely akkor még városképi jelentőségű repceföld volt – mondta [namelink name="Botka László"], Szeged polgármestere kedden, amikor átadták a Dow AgroSciences amerikai cég új növénynemesítő telepét a Szegedi Ipari Logisztikai Központban, a SZILK-ben. – Ezzel a beruházással a park betelt: 630-an dolgoznak több mint egy tucat cégnél, az új állomáson 21-en.

Megtelt a szegedi logisztikai központ - Galéria


Szegeden egyhektáros területet vásárolt meg az új betelepülő: ezen 3300 négyzetméteres növénynemesítő állomást – üvegházat, gépházat, laborokat, irodákat – épített a kukorica- és napraforgó-nemesítőknek. A beruházás mintegy 600 millió forintba került, amelynek fele uniós támogatás.

Botka László hozzátette: a város újabb ipari parkokat szeretne kialakítani a szomszédos területen, jelenleg az infrastruktúrát alakítják ki és a tulajdonviszonyokat rendezik. A lézeres kutatóközpont mellett pedig egy 70 hektáros logisztikai ipari parkot hoznak létre a Szegedi Tudományegyetemmel közösen. Közel 1000 szegedi dolgozik majd az ipari parkokban.

Megtelt a szegedi logisztikai központ - Galéria


A Dow Seeds egy márkanév

A Dow Chemical Company a világ 2. legnagyobb vegyipari vállalata, több mint 50 ezer embernek ad munkát 160 országban, 5000-féle terméket állít elő. A világcég leányvállalata, a Dow AgroSciences az 50-es évek elején kezdte meg működését. Jelenleg a 4. helyen áll a növényvédőszer-gyártók világranglistáján. A vállalat évekkel ezelőtt elindította vetőmag üzletágát Dow Seeds márkanéven, 2013 októberétől már Magyarországon is közel 50 fővel tevékenykedik. Szolnokon növényvédőszer-kutatóállomást, Szegeden növénynemesítőt működtet: ez a telephely költözött most egy új helyre. Az a cél, hogy a legmodernebb nemesítési módszerekkel állítsanak elő új vetőmagokat, génmódosítás nélkül. Erdei Imre, a Dow AgroSciences magyarországi ügyvezető igazgatója szerint nem kizárt, hogy létszámbővítés lesz Szegeden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!