Szeged és környéke

2017.05.22. 07:27

Mentorlakosztály, fitnesz- és étterem is lesz a Szent-Györgyi Albert Kollégiumban

Tizenkét régióban laboratóriumot épít, és száz gimnáziummal áll kapcsolatban a Szegedi Tudós Akadémia, amelynek programjában már több mint ötszáz középiskolás és egyetemista vesz részt. A Bartók művelődési házban a 2019/2020-as tanévben megkezdi működését a Szent-Györgyi Albert Kollégium.

Szabó C. Szilárd

– Gőzerővel folyik a szakmai munka – tájékoztatta lapunkat Hegyi Péter. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány titkára, a Szegedi Tudós Akadémia programigazgatója elmondta, tavaly ősszel kötötte meg az alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumával a finanszírozási szerződést.


A kormány 2015 decemberében döntött arról, hogy 2 milliárd forinttal támogatja a Szegedi Tudós Akadémia fejlesztését és működését. Az összeg jelentős részét az akadémia bentlakásos tehetséggondozó műhelyére, a Szent-Györgyi Albert Kollégiumra fordítják, amelyet a kilenc éve üresen álló Bartók művelődési központban alakítanak ki.


A nemzetközileg is egyedülálló tehetséggondozó program működtetésére évente 260 millió forint jut, amit a szegedi önkormányzat kiegészített még évi 30 millió forinttal.

 

– Tizenkét régióban folyik a természettudományos laboratóriumok felépítése, amelyek központja a szegedi Radnóti és a vásárhelyi Németh László gimnáziumban lesz. Kiválasztottuk a vezető tanárokat, több mint száz gimnáziummal állunk kapcsolatban, bekapcsolódtak a programba a mentorok az egyetemekről, mintegy 40 egyetemista és 500 középiskolás vesz részt a tehetséggondozó programban – sorolta az eddig elvégzett munkát Hegyi Péter.


Elmondta, az elkövetkező egy évben hetven külföldi tudós kapcsolódik be a programba, többek között az Oxfordról és a Harvardról is érkeznek vendégelőadók, akár Nobel-díjas kutatók is. Ismert, a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója a Nobel-díjas német fiziológus, Bert Sakmann.


– Tervezzük, hogy Erdélyből és a Felvidékről is becsatornázzuk a tehetséges diákokat a programba – hangsúlyozta Hegyi Péter.


Hogy ez miért fontos? A programigazgató korábban beszélt arról, hogy 2009 óta a 25–60 év közötti kutatók, tudósok mintegy 60 százaléka hagyta el Magyarországot, ami jelentősen rontja Magyarország versenyképességét a tudományos szférában.

 

A legfőbb problémának azt nevezte, hogy a tehetséges diákok 93 százaléka megy külföldre, az agyelszívás folyamata óriási méreteket öltött, és már a középiskolások is inkább külföldi ösztöndíjakkal spekulálnak. A Szegedi Tudós Akadémia célja, hogy itthon tartsa a tehetségeket, Szegeden teremtsen nekik megfelelő feltételeket.


A hetven-nyolcvan férőhelyes Szent-Györgyi Albert Kollégium tervezését két mentorlakosztállyal, fitneszteremmel, étteremmel a Hajós Építész Iroda nyerte el közbeszerzési pályázaton. Hegyi Péter elmondása szerint a nyár végére, ősz elejére elkészülnek a kiviteli tervek, ami után kiírják a pályázatot a kivitelezésre.


Az építkezés jövő tavasszal kezdődhet el, és várhatóan 2019 elejére-közepére fejeződik be. Hegyi Péter hangsúlyozta, a 2019/2020-as tanévben biztosan megkezdi működését a Szent-Györgyi Albert Kollégium.

Címkék#tudósok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!