Szeged és környéke

2019.06.05. 09:51

Mentorok és pluszképzések segítik a diákok fejlődését: a közösség motorjai lehetnek a roma szakkollégium hallgatói

Társaság, közös vacsorák, bulizás - az átlag diáknak ez jut eszébe a kollégiumi életről. Ennél többet nyújt a Szegedi Roma Szakkollégium, a napokban betekintést nyerhettünk mindennapjaikba.

Hajó Edina

A késő délután ellenére csend fogadott bennünket, kiderült, angolnyelv-tanfolyamon voltak a legtöbben. A kollégium ugyanis pluszképzésekkel segíti diákjait. Két éve lakik a szegedi roma szakkollégiumban a szabadkígyósi Hegedűs József, a roma származású tanítónak készülő fiatal lelkesen beszélt arról, mit adott neki a kollégiumi lét. – Nem ismertem roma értelmiségieket, nem tudtam, hogy egyáltalán vannak, vagy hogy én is az lehetek. Itt a kollégiumban szereztem barátokat, itt erősödött meg roma identitásom – mesélte a hallgató. A szegedi roma szakkollégium hat éve támogatja az egyetemisták felkészülését az értelmiségi pályára, a sikeres karrierkezdésre.

Bódi Tünde, Hamar Brigitta, Hegedűs József és Urbán Balázs második otthonának tekinti a Roma Szakkollégiumot. A családias hangulat miatt nem érzik tehernek a speciális képzéseket.

Bódi Tünde, Hamar Brigitta, Hegedűs József és Urbán Balázs második otthonának tekinti a Roma Szakkollégiumot. A családias hangulat miatt nem érzik tehernek a speciális képzéseket.

A Szeged–Csanádi Egyházmegye fenntartásában lévő SZoKeReSZ célja olyan, többségében roma származású, elkötelezett keresztény értelmiségiek nevelése, akik hitelesen képviselik népcsoportjukat, kultúrájukat és hitüket. – A kollégiumunk olyan fiatalokat támogat, akik szakmájukban kimagasló eredményt nyújtva a cigányság felemelkedését és a cigány–nem cigány együttélést segítik. Nemcsak roma származású hallgatók élnek itt, hátrányos helyzetűek is jelentkezhetnek – magyarázta Mészáros Ferenc, az intézmény vezetője. Ilyen Hamar Brigitta is, aki egy Kecskemét melletti faluból érkezett, szociális munkás szakon végzett, eddig egy hagyományos koleszben lakott, most hittantanárnak tanul.


– Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy nem vagyunk mások, és tényleg vannak olyan emberek, akiknél ez a gyakorlatban is működik. A kollégium hallgatói itt plusztudást és élményeket szerezhetnek, a lovári nyelv oktatása mellett még három műhelygyakorlaton vehetnek részt. A roma identitáskutató műhelyben ismert roma származású emberekkel találkozhatnak, a civil gyakorlaton pályázatírással foglalkoznak, és egy másikban a média okos használatát is elsajátítják. Emellett a kolesz specialitása, hogy minden diáknak van mentora, a hallgatók egyéni vezetőt kapnak maguk mellé, akikkel tanulmányi és magánéleti gondjaikat is megvitathatják. Brigitta mesélte, egy hagyományos kollégiumban ilyen nincs, Bódi Tündit 12 éves kora óta a nagymamája neveli, itt igazi családra lelt a bensőséges hangulat miatt. Bár a kollégium iránt nagy az érdeklődés, szívesen fogadják azokat a roma és hátrányos helyzetű fiatalokat, akik valamely szegedi felsőoktatási intézmény hallgatói és szeretnének egy közösséghez tartozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!