Szeged és környéke

2017.06.19. 08:44

Mielőtt magára engedi a brutális UV-sugárzást, fussa át velünk a hétvége szomorú híreit!

Nem csak az idő rontotta el a szünidő első hétvégéjét: a megyében hárman is életüket vesztették balesetben. Sajnos az eltűnt cukorbeteg nő is előkerült.

Több szempontból is borús volt a hétvége, ugyanis Makó és Kecskemét mellett egyaránt halálos autóbaleset történt: Makón egy, Bács-Kiskunban két áldozat vesztette életét. Szentesnél pedig két tanuló siklóernyős járt szerencsétlenül vasárnap: az úton az eső, a siklóernyősöknél a szél is hozzájárulhatott a tragédiához

Nem az esővel lesz a baj ma


7,7-es, vagyis nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn. Azt kérték, hogy mindenki fokozottan védekezzen a leégés ellen, napközben 11 és 15 óra között kerülni kell a napozást. Vállat takaró póló, szalmakalap, fényvédő krém használata mindenképpen javasolt - tették hozzá. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon töltött idő után is bőrpír (olyan bőrreakció, égés, amely 24 óra múlva is jól látható) keletkezhet. Közölték: a várható UV-B értékek területi eloszlása megtekinthető a www.met.hu/idojaras/humanmeteorologia/uv-b weboldalon.



Hétfőn végre gomolyfelhős, napos, száraz időre számíthatunk. Keleten élénk marad a szél, máshol mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között várható - nem a hőmérséklet lesz extrém magas, hanem az UV_B sugárzás, hívta fel a figyelmet az OMSZ. Szegedre és környékére egyébként 13 és 30 fokot jósol az Időkép.


Nincs most nagy kedvünk vidámkodni a hírösszefoglalóban, mert jutott a baleseteken kívül más tragédia is a hétvégére. Holtan találták meg az eltűnt üllési cukorbeteg édesanyát. Az sem javított a kedélyünkön, hogy nem kapnak kártérítést a a 43-as mellett a tönkrement házak tulajdonosai - nem ismerik el, hogy a kamionforgalomnak köze van a repedésekhez.


A Makó környéki ivóvízprojekt félresiklásáért viszont a vállalkozók a felelősök Lázár János szerint, megérdemelné néhányuk, hogy börtönbe kerüljön. Az ivóvíz mindenesetre nagyságrendekkel rosszabb, mint volt, sőt, nemkívánatos baktériumok jelentek meg benne. Ez sem túl jó hír, de most jön a napos oldal - pontosabban az átvezetés. Ez egy olyan fotósorozat, amin nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Annyit elárulunk, hogy a sofőrnek nem lett komoly baja. 


Tudták egyébként, hogy Szegeden dolgozó lány lett a Nemzet Szépe? A Miss World Hungary egy másik szépségverseny, és mindkettőnek a hétvégén tartották a döntőjét. Az is kiderült végre, hogy nem kell Tihanyig menni a levenduláért - szüreten jártunk Mórahalmon. Voltunk gyermekfesztiválon a Partfürdőn, apák napi buliban a Szeged Plázában, megnéztük az együttlövést a nyílzáporon. Annak is tanúi lehettünk, hogyan mentenek meg egy kiscicát a makói tűzoltók - tényleg, ezen a kis szürkén kívül van cica, amelyikhez jöttek már ki vízimentők?


További hétvégi hírekért böngésszenek portálunkon, és kövessenek minket napközben is!


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!