Szeged és környéke

2013.08.18. 21:27

Mivé lettél, Magyarország?

Szeged - Alföldi Róbert újraértelmezte, a mai Magyarországról is szóló kortárs darabként állította színpadra a Dóm téren az István, a királyt. Az elgondolkodtató előadást állva ünnepelték a nézők.

Hollósi Zsolt

Csalódhatnak, akik Orbán Viktort keresik [namelink name="Alföldi Róbert"] aktualizáló István, a király-rendezésében: felismerhető figuraként nincs benne. Rafináltabb annál a rendező, hogy a Nyugat ellen lázadó Koppány vagy az államalapító uralkodó alakjában jelenítse meg a regnáló miniszterelnököt. Az persze nem kérdés, hogy [namelink name="Szörényi Levente"] és [namelink name="Bródy János"] 30 éves rockoperája most legalább annyira a jelenről szól, mint az ősbemutató idején. A nézőkkel összekacsintva énekli a három magyar főúr: „minden kornak rendszere van". A régi mesék Alföldi értelmezésében a mai rendszerről is beszélnek: hatalmi praktikákról, megfélemlítésről, erőszakról.

Karakteresen játssza az Óbudai Danubia Zenekar [namelink name="Kesselyák Gergely"] vezényletével Beethoven István király-nyitányát a színpad közepén felépített hatalmas vasszerkezet „emeletén". [namelink name="Menczel Róbert"] lépcsős monstruma íveivel a magyar államiság jelképét, a Szent Koronát idézi. Az előrenyúló színpadon mai ruhában jelennek meg „a néppel" együtt a főszereplők. Szól a verbunkos, a tánc sem maradhat el: Vári Bertalan néptánc gyökerű koreográfiája tehetségesen ötvözi a tradicionálist a kortárs táncművészettel. A vegyes párok mellett lány-lány és fiú-fiú párok is perdülnek-fordulnak. Nem könnyű értelmezni minden gesztust, de egyértelmű: Alföldi az uralkodó elit és a tömeg szembenállását mindvégig pregnánsan hangsúlyozza. [namelink name="László Zsolt"] Asztrik szerepében mindenki fölött álló spiritusz rektorrá növeszti a főpapot: a háttérből ő irányít kíméletlenül, őt szolgálja a napszemüveges papokból álló fekete kommandó is.

Feke Pál István, Radnay Csilla Gizella szerepében a szabadtérin. Fotó: Schmidt Andrea

Jelent az István, a királyból, középen a címszerepet alakító Feke Pál. Fotó: Schmidt Andrea

Szőrényi és Bródy az Istvánról

A szombati premier után a közönség állva ünnepelte Alföldi társulatát, és a színpadra szólította a két szerzőt.

A polgármester vendégeként ott láttuk a nézőtéren [namelink name="Bajnai Gordon"] volt miniszterelnököt is.

– Fantasztikus meglepetés volt számomra ez az előadás, és rájöttem, hogy a rendező azért nem engedett bennünket a darab közelébe, hogy ne szerzőnek érezzük magunkat a bemutatón, hanem nézőnek. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi valódi színházi jelenet fér bele. Ez a rendezés felemelte, általános érvényűvé tette a darab mondanivalóját. Jó érzékkel azokat a dalokat hangsúlyozta, amelyek a leglényegesebb üzeneteket tartalmazzák. Ettől az egész darab sokkal erőteljesebb lett. Kevesebb pátosz van rajta, kevesebb dicsfény, de sokkal több valóság és mindennapi életigazság – fogalmazott Bródy János a premier után.

– Alföldi Róbert rendezése új korszakot nyitott a darab történetében. Kösse föl a gatyáját az a rendező, aki legközelebb ehhez képest értelmezi majd az István, a királyt! – összegezte véleményét Szörényi Levente, a bemutatót követő állófogadáson.

Gyászmagyarban, piros, fehér és zöld ingben lép színpadra a három haszonleső főúr. [namelink name="Hevér Gábor"], [namelink name="Schneider Zoltán"], [namelink name="Znamenák István"] énekli találó kiszólásaikat: „Gyarló az ember, ahhoz a párthoz áll, ahonnan többet remél". Az előadás tele van olyan képekkel, amelyekhez a tájékozott néző emlékezetes sajtófotókat asszociálhat. Ahogy [namelink name="Stohl András"] Koppányként karikás ostorral színre lép, rögtön beugrik Orbán elhíresült ópusztaszeri ostorcsattogtatása. Amikor a Réka szólamát pazarul éneklő [namelink name="Tompos Kátya"] a fejedelmi esküvői lakoma után nejlonzsákba gyűjti a szemetet, mintha a közmunkaprogramról látnánk tudósítást. A kommandósokról pedig a TEK ugorhat be. Rocktörténeti pillanat, ahogy [namelink name="Varga Miklós"] és [namelink name="Nagy Feró"] a két regös szerepében fehér Trabanttal a színpadra gurul. A múltból itt ragadt lúzernek tűnnek, Feró még egy ikonikus autós táskát is szorongat a hóna alatt.

Feke Pált nem hallottam még ilyen erős, karakteres, hatásos Istvánnak. [namelink name="Udvaros Dorottya"] Saroltként a kíméletlenséget magára erőltető céltudatos anyát is megmutatja. Énekben, mozgáskultúrában is kiemelkedő [namelink name="Szemenyei János"] Laborca. [namelink name="Radnay Csilla"] luxusmercivel érkező Gizellája Nagy Fruzsina pazar jelmezeiben inkább kokettáló dívának tűnik, mint a keresztény erkölcs megtestesítőjének. Makranczi Zalán Vecellinje az NVA-Wachregiment szürke zubbonyát viseli. „Jaj, de unom a politikát" kezdetű duettjük végét össznépi felkiáltássá turbózta fel a rendező. Koppány sokkoló fehérló-áldozatot mutat be – a vérfürdős extázis hiteles megjelenítése felemésztette Stohl András energiáját, a végére kifogott rajta a nehéz énekszólam. Telitalálat [namelink name="Novák Péter"] füves cigivel révülő gitáros rocker Torda táltosa és [namelink name="Blaskó Péter"] Géza fejedelemből feltámadó, bölcs líraisággal éneklő Krónikása.

A zárójelenet is sokkolóan hat: a hatalom kiszolgálói Koppány népét is a koronamonstrumba terelik, amely hatalmas rácsokkal becsukódik, börtönként zárja magába a király híveit és a kitörni már nem tudó, alávetett tömeget. „Szép Magyarország, édes hazám!" – zeng közben az ének. A magasban felragyog a korona keresztje, szerényen megszólal a Himnusz is, feláll a nézőtér – és egy aktuális kérdés fogalmazódhat meg bennünk: Mivé lettél, Magyarország?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!