Szeged és környéke

2014.03.02. 22:35

Mosolyszünet Király és Simicz között

Deszk - A falu újságjában, a Deszki Hírnök januári számában fogalmazott meg kritikát Simicz József volt településvezetővel szemben Király László polgármester. Király szerint elődje a háta mögött ellene kampányol, mert nem hajlandó elfogadni tanácsait. Simicz lapunknak elmondta: sose szólt bele egykori alpolgármestere munkájába, csak véleményét fejtette ki, szemtől szembe.

Kiss Gábor Gergő

– Amit Laci leírt személyemmel kapcsolatban a Deszki Hírnökben, az első szótól az utolsóig hazugság. Ez a magánvéleményem, amit a falu 90 százalékban visszaigazol – jelentette ki lapunknak [namelink name="Simicz József"] volt deszki polgármester. Simicz szocialista színekben 16 éven keresztül vezette a Szegedhez közeli kistelepülést, [namelink name="Király László"] ez idő alatt alpolgármestere volt, majd 2010-ben, Simicz visszavonulása után ő lett a településvezető. Király a Deszki Hírnök című faluújság januári számában egy nagyobb cikkben beszélt elődjéről.

„Azt, hogy nem jó a viszony közöttem és elődöm, Simicz József között, én is utólag tudtam meg. Először nem értettem az ezt firtató érdeklődéseket a faluban, de idővel sajnos kiderült, hogy tényleg neheztel rám. Az okok szánalmasak és érthetetlenek. Ahogy ő sem kérdezte állandóan polgármester elődjét, hogy miről mit gondol, úgy én sem tettem ezt soha. Nem kértem tanácsot, és nem vele, hanem a választott képviselőimmel beszéltem meg a tennivalókat. Erre tettem esküt, erre szorított a józan ész is. Az idők változnak, a kihívások is, így a módszereknek is kell változniuk. Ő már nem tudott változtatni. Ha mégis elmondta tanácsát, de nem úgy csináltam a dolgot, akkor azért orrolt meg rám. Hittem, hogy ha valaki leteszi a lantot, akkor képes a dolgokat a helyükön kezelni. A sok közös munka és gond után, reméltem, hogy nyugdíjasként lesz elég egészsége és józansága, hogy barátokkal, ismerősökkel lekösse az idejét, vagy valami társadalmi megbízást vállalva hasznossá tegye magát ennyi dolgos év után. Ahogy telt az idő, sajnos az látszott, hogy még mindig bele akar szólni dolgokba, és ki nem mondva azt remélte, hogy rajtam keresztül továbbra is ráhatása lehet a történésekre. A reakcióján most sem lepődtem meg. Az előző négy ciklus alatt háromszor volt több hónapos időszak, amikor nem állt szóba velem, pedig alpolgármestere voltam. Az ok akkor is egyszerű volt: nem egyezett a véleményünk. Mivel az érdekei később úgy kívánták, utána mindig megbékélt velem. Én nem változtam, ő sem, így az ellenérzései kiújulhattak: nem kapta meg azt, amit akart. Nem lettem olyan vezető, aki lesi az elődje gondolatait, aki vakon végrehajtja más akaratát. Simicz Jóska ma már nyíltan kampányol és hangol ellenem, amit persze tucatnyian mondanak vissza, mert nem értenek egyet azzal, amit csinál. Kritikáiban sem konkrét dolgok, sem az eredményeinkről negatívumok nincsenek, csak személyemet sértő morzsák, lózungok. Sajnálom a kialakult helyzetet, leginkább azt, hogy szokása szerint csak a hátam mögött csinálja mindezt, a szemembe nem vállalja" – mondta el véleményét Király László a deszki faluújság januári számában. Az üggyel kapcsolatban csak annyit mondott lapunknak, hogy MSZP-s polgármesterként nem örül a kialakult helyzetnek, amit erről az egészről gondol, az a települési újságban már megjelent, így nem örül annak, hogy az ügy ismét nyilvánosságot kap. Nem gondolja, hogy ennek az ügynek Deszk határain kívül is hangot kellene kapnia.

Király László elismerést ad át elődjének, Simicz Józsefnek 2010-ben. Akkor még szent volt a béke. Archív fotó: Karnok Csaba

Király László elismerést ad át elődjének, Simicz Józsefnek 2010-ben. Akkor még szent volt a béke. Archív fotó: Karnok Csaba
– Sosem szóltam bele Laci munkájába, mindössze baráti alapon mondtam el neki néha a véleményemet. Én mindig mindenkinek a szemébe mondom az igazságot: így tettem vele szemben is. Nem kampányolok ellene, főleg nem a háta mögött, hiszen tizenhat év sikeres településvezetés után én adtam át neki önként a vezetői pozíciót. Az ügyben nem akarok többet mondani: az egészet méltatlannak tartom – mondta Simicz József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!