Szeged és környéke

2017.09.28. 19:01

Most már buszra is kellett jogosítványt csináltatni: Lotti a kilencedik gyerek Joób Mártonéknál

Szeged - Jó helyre érkezett Lotti Liza, Joób Márton és Dóri legkisebb gyermeke, hiszen öt nővére és három bátyja babusgatja. A szülők szintén készültek: nemrég letették buszra is a jogosítványt.

F. Szalai Anna

Joób Márton és felesége, Dóri pénteken hozhatta haza a család legfiatalabb tagját a kórházból, Lotti Lizát – szerintük nem eggyel több a kicsi, hanem eggyel több a nagy.


– Állítólag mikor megkérdezték tőlem kislányként, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt feleltem: anyuka leszek és tíz gyermekem lesz! – meséli Dóri, aki már három fiú, Martin, Noel és Kevin, valamint hat lány, Gréti, Doroti, Goldi, Melodi, Molli és Lotti Liza édesanyja. – Később mégsem gondoltam, hogy mindez valóra válhat, öt-hat gyereket terveztünk Marcival. Most már nem zárjuk ki, hogy Lotti után is legyen még gyermekünk. A közelben nincs másik ekkora család, akiktől tanácsot kérhetnék, de szoktam cikkeket olvasni, és időnként nagycsaládokról szóló műsort nézni, mert érdekel, hogy mások hogyan boldogulnak.

Mindennapi egészséges káosz

– Egyszer meglátogattunk egy tizenegy gyerekes családot – veszi át a szót Joób Márton. – Megállapítottuk, hogy náluk is olyan „egészséges káosz" uralkodik, mint itthon.

Most már buszra is kellett jogosítványt csináltatni: Lotti a kilencedik gyerek Joób Mártonéknál. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Ekkora családban nem egyszerű megszervezni a hétköznapokat sem: a szülők a reggeli kávé mellett beszélik át a napi teendőket, mielőtt mindenki felkel. A ruhákat Dóri készíti ki, aki már a szülés után egy nappal hazakéredzkedett, hogy elindítsa a családot otthonról, majd ment vissza a kórházba. A reggel apáé, a délután általában anyáé – nemrég mindketten letették a buszra is a jogosítványt, hogy a 17 személyes buszukat vezethessék.


– Kiszámoltam, hogy egy nap minimum 15 megálló kell ahhoz, hogy mindenki a „helyére kerüljön" – árulja el az apa. – A nagyobb gyerekek sportolnak és zenélnek is, ez pedig harmincnál is több szakkört, különórát jelent. Egy nap legalább hetven kilométert megyünk, csak városon belül!


A sportolás célja nem a versenyzés: nagylányuk, Gréti  lovagol, Martin teniszezik, Kevin jégkorongzik. – Noel fiam eddig úszott, most pedig elvittem kipróbálni a kenuzást – mondja az olimpikon, aki Noel születése után vonult vissza az élsportból. – Lehet, hogy a nyomdokaimba lép, de kilencévesen még nem lehet ezt eldönteni.

Két nap alatt kiürül a hűtő

A kicsik hamar önállósodnak: a négyéves Goldi már „neveli" a két és fél éves Melodit. Persze rájuk sem árt időnként figyelni: egyszer előfordult, hogy az egyik kis totyogós úgy nyugtatta meg a pólyás kistestvérét, hogy egy szőlőcukrot dugott a szájába...

Most már buszra is kellett jogosítványt csináltatni: Lotti a kilencedik gyerek Joób Mártonéknál. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


– Az új baba születésekor sem szabad csak a picire koncentrálni – jegyzi meg nyugodt mosollyal Dóri. – Emellett napi 1-2 óra vasalás, 2-3 adag mosás. Most kevesebb a segítségem. Egy hölgy jár hetente takarítani, és az anyósom is átjön időnként – a tizenkilenc unokája közül kilenchez.


Hiába pakolják tele a hűtőt, legfeljebb két nap múlva újra üres – egyszer pedig egy cipővásárról 32 pár lábbelit hoztak haza. Ekkora tételnél már érdemes az árakat, akciókat figyelni, a bevásárlást épp ezért egy ideig kizárólag Dóri intézte. Most már kisebbeket a férje is vállal. Mikor megkérdezem, mikor jut ideje magára, elmosolyodik: az nem igazán hiányzik, hogy egyedül legyek, de az fontos, hogy tudjunk kettesben maradni Marcival este 9 után, amikor már mindenki alszik.

Unalmasabb lenne nélkülük

– Biztos pont az életünkben, hogy minden vasárnap felöltözünk szép ruhába, és megyünk közösen istentiszteletre – árulja el Joób Márton, aki a Hit Gyülekezetének tagja. – A gyerekek is várják, mert ott lesznek a a barátaik; persze a szép ruha gyorsan koszos lesz a nagy játékban...


A másik stabil alap a lassan 15 éve tartó házaságuk: merik vállalni, hogy akár ennél több gyereket is felneveljenek.

– Ránézek Lottira, és eszembe jut, hogy ő ne lenne? – lágyul el a 35 éves édesapa, ahogy törékeny, újszülött kislányát a kezében tartja. – Egyikükre se tudnám azt mondani, hogy nem kellett volna vállalni! Megállapítottuk Dórival, hogy mennyivel unalmasabb életünk lenne, ha csak az első három gyermekünk született volna meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!