Szeged és környéke

2019.02.03. 20:21

Munkából, iskolából késnek el a buszok miatt - A kübekiekkel nem lehet packázni: levelet írt a DAKK-nak a polgármester

Kübekháza - Rendszeresen késnek, sőt, van, hogy kimaradnak buszjáratok Kübekházán. A település polgármestere levelet írt a DAKK-nak a problémákról. Ráadásul ez már nem is az első meccse Molnár Róbertnek a közlekedési céggel.

Suki Zoltán

– Van olyan kübekházi, akinek már szóltak a munkahelyén, amiért rendszeresen elkésik, pedig nem ő tehet róla, hanem a kiszámíthatatlan buszközlekedés – mondta lapunknak a település polgármestere.


Molnár Róbert azt is elmondta, hogy folyamatosan gondok vannak a buszokkal, és ezt rendszeresen jelzik is a DAKK-nak, de most azért hozott nyilvánosságra egy levelet, amelyet a közlekedési cégnek küldött, mert „betelt a pohár".


Ebben három konkrét esetet sorolt fel. Az egyik legtöbb gond a Szegedről délután fél 5-kor induló járattal van. A polgármester szerint ez rendszeresen késik. Van, hogy 15 perccel később indul a kiírt időpontnál. A hajnali 4 óra 20 perckor Kübekházáról induló buszon pedig a napokban történt egy furcsa eset. Egy lakó szólt Molnár Róbertnek, hogy a buszsofőr, amikor Szőregre, a Malom térre értek, azt mondta, hogy neki most Tiszaszigetre kell mennie, és aki időhöz van kötve, jobb, ha átszáll egy másik járatra.

Beért a busz Kübekházára. Kimaradó vagy késő járatokra panaszkodnak a faluban. Archív fotó: Kuklis István

Beért a busz Kübekházára. Kimaradó vagy késő járatokra panaszkodnak a faluban.

Archív fotó: Kuklis István

Arra pedig a diákok panaszkodtak, hogy január 31-én a reggel 7 óra 5 perckor induló busz egyszerűen kimaradt. Igazolást viszont csak húsz perc késésről kaptak.


– Ez tarthatatlan állapot. Erkölcsi kötelességem volt megírni ezt a panaszlevelet, mert a kübekiekkel nem lehet packázni – tette még hozzá a polgármester, aki azt ígérte, hogy ha kap választ a panaszaira, megosztja lapunkkal.

Két éve is voltak gondok

2017-ben arra panaszkodtak a kübekháziak, hogy túl hosszú a menetidő. Akkor a Szeged és Kübekháza közötti utat 40 perc alatt tették meg a buszok. Az egyik utas szerint olyan megállókban is perceket álltak a jár-

művek, ahol nem volt egy utas sem. Molnár Róbert akkor is írt egy levelet, és a DAKK át is szervezte a menetrendet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!