Szeged és környéke

2017.06.30. 10:13

Munkahelyüket féltik: tüntettek az Alföldvíz dolgozói

Munkahelyüket féltik a vízszolgáltató cég, az Alföldvíz Zrt. dolgozói, attól tartanak, ha az állam lesz a tulajdonos, akkor akár munkájukat is elveszíthetik.

Az állami tőkeemlés most elmaradt, így egyelőre nincs miért aggódni. A döntést őszre halasztották, Csák Gyula vezérigazgatót azonban csütörtökön leváltották, helyette Nagy Lászlót nevezték ki.


– A fejünk felett döntenek mindenről – Miskéri Zoltán, az 1300 dolgozó felét képviselő szakszervezeti vezető szerint az ország öt nagy vízműjének államosítása után mindegyiknél kiszerveztek tevékenységeket, így elbocsátottak dolgozókat. Most az Alföldvíz Zrt. félezer Csongrád megyei és nagyjából ennyi Békés megyei dolgozója is félti az állását – közülük mintegy ötvenen tüntettek csütörtökön a közgyűlés idején a cég békéscsabai székháza előtt. A szakszervezeti vezető szerint most ugyan elhalasztották a döntést, de csak őszig. Szeged és Algyő kivételével az összes Csongrád megyei település is tulajdonosa az Alföldvíz Zrt.-nek, amely négy megyében szolgáltat, az összesen 130 önkormányzat közül a legnagyobb tulajdonnal, 32,8 százalékkal Békéscsaba rendelkezik. Az állami tulajdonrész jelenleg 28 százalékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!