Szeged és környéke

2017.12.19. 20:26

Nagy hírünk van: újra kinyit a Hági!

A Hungi vigadóban tartott díjátadó gálán elhangzott: több mint húsz év elteltével újra üzemelni fog Szeged egyik ikonikus helye, a Hági étterem!

Vajgely Pál

A lapunk által szervezett, az év legjobb megyei sportolóit díjazó gálán jelentették be: a patinás szegedi vendéglátóhely, a Hági tavasztól újra várja vendégeit – több mint húsz év elteltével.  – Remélem, sportbarát hely lesz, mindent megteszünk azért, hogy legalább olyan arányban lássuk vendégül a sportbarátokat, mint a Hungi Vigadóban – mondta Gálosi Gyula, a Hungi Vigadó üzemeltetője.


A Hági – amely Haggenmacher Henrik, a Svájcból származó budapesti sörgyáros után kapta nevét – 1997. december 31-e óta tart zárva. A csendet mindössze az udvarban üzemelő Morzsa guruló bisztró törte meg rövid időre. A Hágit 1999-ben 67 millió forintért vásárolta meg az Imosoft Kft., a cég ügyvezetője, Török Zoltán 2008 októberében azt mondta, nincs napirenden a Hági újrahasznosításának kérdése, ám most tíz év után megtörik a jég. A Hágit 1994-ig a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalat étteremként és sörözőként üzemeltette, 1856 és 1883 között pedig itt állt Szeged első állandó színháza, az épületet 2006 közepén kényszertatarozták.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!