Szeged és környéke

2017.05.19. 21:00

Naponta megtelik üveggel az 1100 literes konténer, diákmunkás nősült be Polgárékhoz - kulisszatitkok a Borfesztiválon

Szeged - Mindennap több köbméter szemetet szednek össze a Széchenyi téren a XXIII. Szegedi Borfesztivál takarítói, akiknek hajnali négy órakor kezdődik a nagyüzem. Tavaly a tíz nap alatt 21 tonna üveg és közel 14 tonna szemét gyűlt össze.

Arany T. János

Tudta?


A borfesztiválok története huszonkét évvel ezelőtt két borbarát, az étteremtulajdonos Puskás László és a Délmagyarország akkori főszerkesztője, Dlusztus Imre jóvoltából kezdett íródni. 1995 májusában a Mars téri mezőgazdasági kiállítás eseményei közé beillesztettek egy szerény borbemutatót. Az ötletnek nem jósoltak ígéretes jövőt a városban. A háromnapos rendezvényen hat standon mutatkoztak be borászok. A Mars térről egy év múlva a Hági étterembe, majd a harmadik évben a  Széchenyi térre költözött a fesztivál.

Hogy a több tízezer ember önfeledten és kulturált körülmények között szórakozhasson Szeged szívében, arra takarítók és biztonsági emberek tucatjai ügyelnek.


– Sok visszajelzést kaptam, hogy idén nagy a rend és a tisztaság a Széchenyi téren. Ez annak köszönhető, hogy a takarítók hajnal 4-ig folyamatosan cirkálnak és gyűjtik össze a szemetet – mondta a rendezvénysorozat főszervezője, Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője.


A nagytakarítás hajnal 4-kor kezdődik, 14 takarító nagy zsákokba gyűjti a hulladékot, a nagyobb térfogatú szemetet és az üvegeket pedig húzós kocsiba pakolják. Az üveget szelektíven gyűjtik 20 darab 1100 literes konténerbe, amelyek már hét közben megtelnek. A többi szemetet két 30 köbméteres gyűjtő nyeli el. Mellékhelyiségből közel százat helyeztek ki, ezeket folyamatosan figyeli a vécéügyeletes, aki ha kell, azonnal szolgálatba helyezi magát.

 

Tucatnyi takarító, 40 biztonsági őr és a vécéfelügyelők gondoskodnak a borfesztivál több tízezer látogatójának kényelméről és biztonságáról. Fotó: Kuklis István

Tucatnyi takarító, 40 biztonsági őr és a vécéfelügyelők gondoskodnak a borfesztivál több tízezer látogatójának kényelméről és biztonságáról. Fotó: Kuklis István

– Tavaly tíz nap alatt 13 ezer 800 kilogramm vegyes kommunális szemét és 21 ezer 200 kiló üveg gyűlt össze – tájékoztatott Makrai László, Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, jó lenne, ha a jövőben az üveg mellett a kartonpapírt és a műanyagot is szelektíven gyűjtenék a szervezők.


A szórakozók biztonságára 40 biztonsági őr vigyáz, akik párban járva folyamatosan cirkálnak a Dugonics és a Széchenyi tér között. Rendbontásról eddig nem érkezett bejelentés. A borfesztivál 22 éves története alatt nem csak barátságok, hanem életre szóló kapcsolat, házasság is köttetett. Polgár Zoltán és borászata, a Polgár Pince a legelső borfesztivál óta visszatérő vendége a rendezvénysorozatnak.

 

Egy idő után már kutya nehéz a tisztaságra is figyelni. Fotó: Karnok Csaba

Egy idő után már kutya nehéz a tisztaságra is figyelni. Fotó: Karnok Csaba

– Az első fesztiválon dolgozott nálam egy Szegeden tanuló baranyai fiú, jót beszélgettünk, szimpatikus volt. Mondta, ha Szigetváron jár a szüleinél, eljönne hozzám dolgozni. Jóban voltak a lányommal, aki akkor tizenéves volt. A barátságból később házasság lett, a fiatalember, Kapronczai Balázs azóta három unokám édesapja – mesélte a villányi borász.

 

A szekszárdi Fekete Borpince kereskedelmi vezetője, Tóth László a tíznapos fesztivál ideje alatt ismerősöknél alszik Újszegeden. Az áruval sem kell rohangálnia, a fabódéban tartja, amit a biztonságiak

A szekszárdi Fekete Borpince kereskedelmi vezetője, Tóth László a tíznapos fesztivál ideje alatt ismerősöknél alszik Újszegeden. Az áruval sem kell rohangálnia, a fabódéban tartja, amit a biztonságiak

A szekszárdi Fekete Borpince kereskedelmi vezetője, Tóth László húsz éve jár a fesztiválra. – Az elején még fizettem a szállásért a Gyöngytyúk utcában, de most már ismerősöknél lakom Újszegeden, a híd lábánál. Közelebb van, és kényelmesebb is. Én nyitok 11-kor, és itt vagyok éjjel 2-3-ig. Az árut is itt tartom. Biztonságosabb, mint a kocsiban, mert itt vigyáznak rá, és pont egy fa alatt vagyunk, így árnyékunk is van. Az autóban jobban felmelegedne a bor – mutatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!