Szeged és környéke

2019.08.08. 12:36

Nátyi Róbert képzőművészeti szakokkal bővítené a palettát a zeneművészeti karon

Összművészeti karrá alakul át a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti kara, augusztus 1-jétől a neve is megváltozott: Bartók Béla Művészeti Karnak hívják. Júliustól új dékánjuk is van, Nátyi Róbert művészettörténész nem kis kíhivást vállalt, az új szakok indítása mellett költözés is vár rájuk.

Hajó Edina

Klasszikus művészképzést sze­­retne létrehozni a korábbi ZMK-n az új dékán, akinek célja a zene mellett a vizuális képzé­sek elindítása. Nátyi Róbert művészettörténész, a REÖK mű­vészeti vezetője július 1-jétől lett a Zeneművészeti Kar első embere. Őt elődje, Tóth Péter ajánlotta a pozícióba, közösen dolgoznak azon, hogy átalakuljon a kar.


– Képzőművészeti képzésünkkel az ország legjobb mű­vészeti egyetemét szeretnénk létrehozni, a zeneművészeti kép­­zésünk most is remek, ki­vá­­ló oktatóink vannak, nagyszerű eredményekkel. Mindezeket nem a zeneművészeti képzések rovására tervezzük bevezetni – hangsúlyozta Nátyi Róbert.


Első körben a klasszikus alapszakok – szobrászat, festé­szet és grafika – beindítása után olyan képzéseket is szeretnének, amelyek követik a 21. századi trendeket. Elmondta, fontosak a tradíciók, ám az is biztos, hogy követniük kell az új irányokat, sőt eléjük kell menniük.


– A modern technológiák megjelennek a képzőművészetben is, mint például a 3D animáció és mozgóképes képalkotás. Ezek tulajdonképpen hi­­ánypótló képzések lesznek, kevés ilyen van az országban. Földrajzi értelemben is jó területen vagyunk, egyrészt az egyetemnek országos a vonzás­körzete, valamint nagyon jó alapanyagot kapunk a Tömörkény István Gimnáziumból, továbbá Zentán és Szabadkán is erősek a művészeti középiskolák – fogalmazott a dékán. Elárulta az új szakok indítása egy folyamat, akkreditáltatni kell ezeket, legjobb esetben 2021-ben indulhat el a három, már em­­lített alapszak.

A Bartók Béla Művészeti Kar vezetője Nátyi Róbert művészettörténész lett. FOTÓ: KARNOK CSABA

A Bartók Béla Művészeti Kar vezetője Nátyi Róbert művészettörténész lett. FOTÓ: KARNOK CSABA

Nemrégiben hirdették ki a felvételi ponthatárokat, az alapszakon megduplázódott a ze­­neművészetire felvett első­éves hallgatók száma. Külföldi diákok is egyre nagyobb létszámban jelentkeznek, leginkább kíniak, ám szeptemberben Japánba mennek toborozni.


– Szeretnénk emelni a külföldi hallgatók létszámát is, ehhez azonban megfelelő infrastruktúrára van szükség, új hangszerparkkal, légkondicionált termekkel és modern eszközökkel – vélekedett a dékán. Januárban lapunkban is beszámoltunk arról, hogy hosszú évek munkája ért be azzal, hogy 3 milliárd forintból felújítják a kar Tisza Lajos körúti, több mint 100 éves épületét. Azt remélik, mire visszaköltöznek a meg­újult épületbe, már el­­indíthatják új képzéseiket is.


– Szép kihívás, hogy művészeti kara legyen az egyetemnek, ez már rég kijárt Szegednek az universitas presztízse és a város kulturális szerepe miatt – vélekedett.


Az új dékán ismertebbé tenné a kart, mindenképpen nyitni sze­­retne a város felé. Terveznek együttműködést a Szegedi Szabadtéri Játékokkal és a Reök-palotával is. Emellett zenei konferenciákat, kiállításokat is szerveznének, valamint a dékán tervei szerint a színházzal és a múzeummal is kooperálnának.


– Évtizedek óta működik a kar, mégsem vagyunk eléggé a köztudatban. Azt szeretném, hogy még jobban benne le­­gyünk az egyetem és a város köz­­életében – magyarázta. Azt is elárulta, folytatja eddigi munkáit is: tanítani és kutatni is szeretne, és kiállításokat is szervezne továbbra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!