Szeged és környéke

2015.07.22. 22:35

Negyvenöt perc késéssel kinyitott a Kis Virág

Csütörtök reggel 9 órára ígérték, hogy kinyit a Kis Virág cukrászda, végül háromnegyed órás késéssel fogadta a vendégeket.

Munkatársunktól

Az emberek türelmetlenek voltak, sokan mentek el a megígért 9 órás nyitásra. Akik végül 45 perccel később az első szerencsések között voltak azt mondták: megérte várni, nagyon finom a fagyi!


 

A Kis Virágban is nyalhatjuk a fagylaltot - GALÉRIA

Nem nyitott ki kilenckor a Kis Virág. Galéria: Frank Yvette

Korábban:

Egész éjszaka dolgoztak a szakemberek a Klauzál téren, hogy a csütörtök reggeli 9 órás nyitásra az utolsó szög is a helyére kerüljön a Kis Virág cukrászdában és 400 fős teraszán.

Szerdán délután még az asztalokat rendezték és a konyhatechnikai gépeket szerelték be. Megállás nélkül dolgoztak a vizesek, az asztalosok és a villanyszerelők is, hogy 6 év után ismét kinyithasson a Kis Virág cukrászda.

Fotó: Frank Yvette (galéria)

A nyitási akcióban hagyományos módon elkészített, nosztalgikus fagylaltokat is készítenek. A klasszikus csokoládét, puncsot, vaníliát, karamellt, citromot és epret nosztalgikus áron, 88 forintért kínálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!