Szeged és környéke

2013.04.04. 23:56

Nem a vakok terepe a Kráter

Szeged - A szegedi Dugonics téren két terepasztal segíti a vakok és gyengén látók tájékozódását. A vak Klimász Sándornéval, férjével és a vakok egyesületének elnökével néztük és tapintottuk meg az újdonságokat.

Vida-Szűcs Imre

– Egész jól követhető, érzékelhető a terepasztalon, hogy hol vannak az utcák és az épületek. Aki ismeri a Braille-írást, illetve van egy kis térismerete és türelme, az el tudja képzelni, mi hogy néz ki körülötte – mondta [namelink name="Klimász Sándorné Zsuzsa"] a szegedi Dugonics téri József Attila-szoborhoz közeli terepasztalnál. A vak nő, miután elolvasta ujjaival a jelmagyarázatot, megkérdezte, nekünk, látóknak mi a véleményünk az alkotásról.

Az Árpád téri Kráterbe is bemerészkedtünk Zsuzsával.

Zsuzsa nem jönne ide egyedül: nincs olyan támpont, amelyhez viszonyítani tudná, hol kezdődik, illetve végződik a kráter. Fotó: Karnok Csaba

Zsuzsa nem jönne ide egyedül: nincs olyan támpont, amelyhez viszonyítani tudná, hol kezdődik, illetve végződik a kráter. Fotó: Karnok Csaba
– Nem tudom, hogyan illeszkedik a térbe. Nekem ez a hely akkor jelent majd valamit, ha olyan dolog történik itt, ami érdekel. Ha a Molnár Dixieland Band itt játszik, jövök – jelentette ki. – Az unokáim valószínűleg szeretni fogják a szökőkutat. Egyedül nem jönnék ide, mert nincs olyan támpont, amelyhez viszonyíthatnám, hogy hol kezdődik a Kráter – fűzte hozzá Zsuzsa az Árpád téren. Budapesten tanult meg közlekedni. Azt mondta, amikor Szegedre került, még „lájtos" volt itt járkálni, de már nem az. Férje is látássérült, gyermekkora óta csak a bal szemével lát, azzal sem sokat. Úgy véli, a látássérülteknek jobb lenne, ha korlátokkal vagy kövekkel szegélyeznék a Krátert.

Tapintható a Dóm és a Széchenyi tér

A Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. egy Szabadkával közös határon átnyúló IPA projekt keretében két térplasztikát készíttetett, amelyek Szeged két nevezetes pontján, a Széchenyi téren és a Dóm téren láthatók, tapinthatók. A térplasztikák alkotója [namelink name="Szemerey-Kiss Balázs"] szobrászművész.

A Dugonics téren két terepasztal segíti a vakok és gyengén látók tájékozódását, a már említett helyen és a körforgalomhoz közeli egykori bérletpénztárnál. A tér rekonstrukciójához kötődően a kivitelező alvállalkozójaként [namelink name="Novoszáth László"] készítette ezeket – tudtuk meg Vesmásné Zákányi Ildikótól, a Tér és Forma Kft. építész-tervezőjétől.

[namelink name="Vaskóné Kiss Éva"], a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének elnöke is eljött velünk és a látássérült házaspárral a rövid belvárosi sétára. Elmondta, a kiemelkedően közhasznú egyesület vállalja a Csongrád megyében élő közel 2000 látássérült érdekképviseletét. Jelenleg mintegy 500 tagjuk van, ők pluszszolgáltatásokat vehetnek igénybe, például ingyen kölcsönözhetnek segédeszközöket. 2010-ben 164 ezer, 2011-ben 205 ezer forint folyt be az egyesülethez az adó 1 százalékos felajánlásokból. Mivel egyre csökken az állami támogatás, már az egyesület fennmaradása a cél – ehhez várják a felajánlásokat a 18473951-1-06-os adószámra.

* * *

Kerekes székkel is járható terek

– Akadálymentes lett Szeged belvárosa. Azt tapasztalom, hogy a rekonstrukcióknál odafigyelnek a sérültek igényeire is. A Dugonics téren a felújítás óta csak egyszer jártam, de jó lett: nincsenek szegélyek, nincs hézag, ahová beszorulhatna a kerék – hallottuk a kerekes székkel közlekedő Károlyi Lőrinctől, a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány önkéntesétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!